– A könyvedben azt állítod, hogy rengeteg különböző erő infantilizál bennünket. De amikor a reklámról és a marketingről beszélünk, ez tudatos?
– Igen, abszolút. A könyvben elég részletesen foglalkozom a reklámstratégiákkal. Meghatározott módszereik vannak, és különböző archetípusokat hoznak létre. Az egyik például az otthon heverésző, videójátékozó figura. A másik a kamaszlány, aki mutatja a hasát. Ezek olyan archetípusok, amelyekre termékeket lehet építeni. És a cél az, amit uni-age consumerismnek neveznek. Ez azt jelenti, hogy ugyanazokat a dolgokat lehessen eladni az embereknek az egész életük során.
– Miért éri ez meg?
– Mert gyerekként nagyon szenvedélyes kapcsolatunk van a termékekkel. Gondolj a karácsonyra. Ezt akarom, azt akarom. Most akarom.
Aztán ahogy idősebb leszel, ez hagyományosan megváltozik. Már nem érdekelnek ennyire ezek a dolgok. Pénzt teszel félre a nyugdíjadra, a gyerekeidre vagy valami másra. Már nincs ugyanolyan szenvedélyes kapcsolatod a fogyasztási cikkekkel. A piac viszont azt akarja, hogy ez a szenvedély végig megmaradjon az életedben. Így leszel ötvenéves férfi, aki Lego-készleteket vásárol. Vagy ott van az a formáját vesztett, örök kamasz férfi, aki a tévé előtt üvölt a focicsapata miatt, aztán megveszi a mezt meg az összes hozzá tartozó cuccot. Nekem ez nagyon furcsa. De ebben a világban pontosan ezt akarják. A cél az, hogy olyan ember legyél, akinek idős korában is egy fiatal ember vágyai, viselkedése és érdeklődése
– Vagyis azt állítod, hogy gazdasági érdek is fűződik ahhoz, hogy ne nőjünk fel teljesen?
– Igen. Benjamin Barber nagyon jól írt erről. A kapitalizmus korábbi formáját szerinte a protestáns etika hajtotta. Dolgozz keményen, törekedj valamire, és késleltesd a kielégülést. Ez hajtotta a kapitalizmust Nyugaton.
Barber szerint azonban mindez mára eltűnt, és a protestáns etikát felváltotta az, amit ő infantilista ethosznak nevezett. Élvezet. Azonnaliság. Ne törődj a következményekkel.
Nagyon jó könyvet írt erről a váltásról, én is hivatkozom rá a könyvemben. Ő is egyetértene velem abban, hogy ez tudatos stratégia. A cél az, hogy terméket adj el.
– A társadalomnak elvileg érett, felelős felnőttekre van szüksége, miközben a piacnak ezek szerint nem feltétlenül.
– Pontosan. A piac terméket akar eladni. És van még egy nagyon fontos kulturális erő: az internet, különösen a közösségi média. Mi a közösségi média? Alapvetően egy eszköz arra, hogy silány dolgokat adjanak el neked, és megtudják, mi érdekel, hogyan viselkedsz, majd ezekkel a dolgokkal tömjék tele a fejedet. Nem csinálják különösebben jól, de ez a cél. A közösségi média nem valami jóindulatú dolog. Úgy indult, mint egy eszköz, amely összeköti az embereket, de nyilvánvalóan már nem erről van szó. Nagyon mohó, felhalmozásra épülő kapitalista vállalkozás.
– De reklám mindig is volt. Mi változott a közösségi médiával?
– Ez már nem olyan, mint amikor bemész egy üzletbe, vagy mutatnak neked valamit a televízióban. A közösségi médiával nagyon személyes kapcsolatod van. Állandóan hozzád beszél. Mindig ott van neked.
Az amerikai gyerekek rengeteg olyan dolgot abbahagytak, amit korábban csináltak. Azelőtt kimentek, találkoztak más emberekkel. Ezt felváltotta a görgetés és minden, ami ezzel jár. Én a közösségi médiát „fantáziaterjesztő gépezetnek” nevezem. Folyamatosan azt üzeni, ha ezt csinálod, ha követed ezt a trendet, népszerűbb, vonzóbb, szebb leszel. A valóság háttérbe szorul, a fantázia pedig sokkal erősebbé válik. J. G. Ballard már jóval a közösségi média előtt beszélt ezekről a »csillogó technológiákról«, amelyek egyfajta mágikus bűvkörbe vonnak bennünket.
– Mit gondolsz a politikáról?
– A politikai osztály semmit nem tesz azért, hogy ellensúlyozza ezeket a folyamatokat. Ők maguk is infantilizálódtak. Én infantokratáknak nevezem őket. Olyan, mintha elborult tinédzserek irányítanának bennünket egy házibuliból. És nem csak Donald Trumpról beszélek. Könnyű lenne azt mondani, hogy jó, rendben, ő ilyen. De nézzük meg azokat, akiket talán kifinomultabbnak gondolunk. Nézzük Justin Trudeau-t. Folyton Supermannek, Han Solónak és más gyerekes figuráknak öltözött. Hasonlóképpen Rishi Sunak volt brit miniszterelnök is azt gondolta, hogy a választókat érdekli az Adidas edzőcipők iránti rajongása és a Coca-Cola-relikviákból álló gyűjteménye. Ma pedig brit parlamenti képviselők tucatjai ugrálnak idiótán a TikTokon, és borzalmas rapszámokra tátognak. Ez már szinte annyira kínos, hogy kommentálni is nehéz.
– De lehet, hogy azért csinálják ezt, mert a közösségi médiában így tudják elérni az embereket.
– Pontosan ez a lényeg. Ez is az infantilizáció egyik eszköze. De milyen üzenetet közvetítenek ezzel? Mindent lebutítanak és leegyszerűsítenek. Már senki nem próbál igazán mélyen megérteni semmit. Senki nem olvas semmi érdemit. Az újságok az utolsó szalmaszálba kapaszkodnak. Mindennek azonnalinak és rövid távúnak kell lennie. És pontosan ezeket a fogyasztói szokásokat akarja kialakítani benned a piac, hogy egy csillogó, felszínes világban élj, amelyet mindig a következő trend vagy virális jelenség ural, és amelynek az élettartam
