A frissen bemutatott Long Range Single Motor változatot 22 óra 57 percen át hajtották, esővel és vegyes időjárással fűszerezve Nagy-Britannia közútjain. Az átlagsebesség így 40,78 km/h-ra jön ki.

Az autó 12,1 kWh-s fogyasztást hozott 100 kilométeren, és a WLTP-s 706 kilométeres hatótávját bőven túlszárnyalta. Sőt, a már nullát mutató akkumulátorral is még 12,8 kilométert is meg tudott tenni, mielőtt teljesen feladta a harcot - számol be a körülményekről a Totalcar.

Az autó teljesen szériaállapotú volt, nem volt semmi mókolás vele: a 20 colos felniken, Michelin Sport 4 EV abroncsok voltak.
 

Nem ez az abszolút csúcstartó

A 935 kilométeres hatótáv átlagos használat mellett szép eredmény, de az abszolút rekordtartótól így is távol áll: egy Lucid Air Grand Touringgal nemrég 1205 kilométert tettek meg egy töltéssel, aminek folyamatát ugyanúgy figyelemmel kísérte a Guinness Wolrd Records.
 

400 perc hatótáv töltése öt perc alatt: jöhet az újabb ugrád

Akinek pedig ennél kisebb hatótávú e-autója van, nekik jó hír, hogy egyre gyorsul a töltés. Ebben mérföldkő lehet a kínai BYDjúniusi bejelentetése, hogy megawattos töltőhálózatot kíván kiépíteni Európában. Az egy éven belül induló beruházások célja, hogy a töltési időt az elektromos járművek esetében azonos szintre hozza a hagyományos üzemanyaggal működő járművek tankolási idejével. Az új töltők a BYD Han L és Tang L modellekhez lettek kifejlesztve, amelyek a vállalat szerint képesek akár 400 km hatótávot is felvenni mindössze öt perc alatt. Ez a teljesítmény viszont csak a BYD új, 1000 voltos „Super e-Platform” technológiájával érhető el, amely jelentősen gyorsabb töltést tesz lehetővé a jelenlegi 400 voltos rendszerekhez képest.