A vád szerint a házaspár 2023-ban Mosonmagyaróváron azt ígérte a sértettnek, hogy elintézik törökországi orvosi ellátását és gyógykezelését. A vádlottak folyamatosan pénzt kértek a sértettől repülőre, kórházi tartózkodásra, injekciókúrára, gyógyszerekre, úgy, hogy a külföldi kezelés tényét, a pénz felhasználását igazolni nem tudták, a sértettet becsapták. A sértett az ígéretek teljesítésében bízva összesen 3.838.784 forintot adott át a vádlottaknak.

A járási ügyészség társtettesként elkövetett csalás bűntettével vádolta meg a házaspárt, a vádiratban indítványozta, hogy a Mosonmagyaróvári Járásbíróság a vádlottakat felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélje.

Egyre többen választanák a külföldi gyógykezelést, ha súlyos betegségben szenvednének. Különösen a fiatalabbak, főleg a Z-generáció nyitott erre a megoldásra. Egyebek között ez is kiderült az NN Biztosító tavalyi kutatásából. A Magyarországon élő 18–69 éves internethasználók 67 százaléka gondolja jó lehetőségnek, ebből 28 százalék kifejezetten nagy segítségnek tartaná a külföldi kezelések elérhetőségét az NN Biztosító kutatása szerint. A felmérésben részt vevő válaszadók mindössze 14 százaléka utasítja el teljesen ezt a megoldást.

1

A hazai egészségügyi ellátással szemben a legnagyobb előnyt a külföldi (javarészt nyugati országokban elérhető), fejlettebb technológia és a kórházak korszerű felszereltsége jelenti, amit csaknem minden második válaszadó (48%) említett. Sokan az innovatív, Magyarországon még nem elérhető terápiák miatt (39%) választanák a külföldi gyógykezelést, míg a válaszadók 29 százaléka azt hangsúlyozta, hogy külföldön nagyobb a tapasztalat bizonyos ritka betegségekkel kapcsolatban.

A külföldi gyógykezelés iránti nyitottság azzal is magyarázható, hogy a magyar felnőttek 83 százaléka tart attól, hogy a következő 10–15 évben súlyos betegséggel kell szembenéznie.

Olvasd el ezt is!

2