Az Aragónia régióban, az Ebro folyó partján fekvő Zaragoza eddig elsősorban történelmi épületeiről és hangulatos óvárosáról volt ismert. A város jelképe a folyó fölé magasodó, monumentális Nuestra Señora del Pilar-bazilika, amely Spanyolország egyik legismertebb vallási épülete.

Zaragoza azonban az elmúlt években a fenntartható fejlődésre is komoly hangsúlyt helyezett, és ennek most meg is lett az eredménye.

Az Európai Bizottság október 8-án jelentette be, hogy 2028-ban Zaragoza viselheti az „Európa Zöld Fővárosa” titulust. Az eredményhirdetést a portugáliai Guimarãesben tartották, amely idén büszkélkedhet ugyanezzel az elismeréssel.

 

Meggyőző motivációs levél

A díjért számos európai város szállt versenybe. A végső mezőnyben a 600 ezres lélekszámú, északkelet-spanyol helyszín mellett a dán Aalborg, a lengyel Bielsko-Biała, a szlovák Kassa és a portugál Porto is jelen volt.

A szakértők több szempont alapján értékelték a pályázatokat. Vizsgálták egyebek között a levegő és a víz minőségét, a hulladékgazdálkodást, a zajszennyezés csökkentését, valamint azt, mennyire felkészültek a városok a szélsőséges hőségre és az árvizekre.

A spanyol település elsősorban hosszú távú környezetvédelmi stratégiájával tűnt ki. A zsűri különösen értékelte a zöldterületek fejlesztését, a városi élővilág védelmét és a fenntartható területhasználatot.

 

1

Egy kis anyagi jutalom is jár a győzteseknek

Az elismerés komoly anyagi támogatással érkezik: Zaragoza 600 ezer eurót kap további fenntarthatósági fejlesztésekre – hasonlóan a jövő évben főszerepet kapó német Heilbronnhoz. 

Az Európai Bizottság a kisebb településekről sem feledkezik meg. A 20 és 100 ezer közötti lakosságszámú városoknak járó Európai Zöld Levél díjat 2028-ra a spanyol Benidorm, illetve a portugál Estarreja nyerte el. Mindkét település 200 ezer eurós támogatásban részesül.

Forrás: https://www.timeout.com/news/the-underrated-spanish-city-named-europes-newest-green-capital-102626