A Nagykörút (ez a gyűjtőneve a Petőfi hídtól a Margit hídig annak az útszakasznak, amely a Ferenc, a József, az Erzsébet, a Teréz és a Szent István körutakból áll) megújításának egyik legfontosabb eleme a „mikroparkolók” és a rövid idejű várakozási zónák kialakítása. A tervezők célja, hogy a parkolóhelyek ne az ott lakók vagy a belvárosban dolgozók autóinak állandó tárolására szolgáljanak, hanem a helyi üzletek vásárlóit, az áruszállítókat és a gyors szolgáltatásokat igénybe vevőket segítsék. Ennek érdekében a kijelölt szakaszokon maximum 15–30 perces tartózkodást engedélyeznek majd, amelyet digitális eszközökkel és sűrűbb ellenőrzéssel fognak felügyelni.
Jelenleg nagyjából 330 parkolóhely van a Nagykörúton, a BKK a Vezess.hu kérdésére elmondta, hogy növelni szeretnék ezek számát, bár azt nem árulták el, hogy mennyivel. A pontos tervek még kidolgozás alatt állnak, lakossági fórumokat tartanak az érintett kerületekben, ezek is formálják a koncepciót.
A gyorsabb rotáció révén egyetlen parkolóhelyet naponta nagyságrendekkel több autós használhat, így mérséklődhet a szabad helyet kereső autók felesleges körözése, ami jelenleg a forgalom és a környezetszennyezés jelentős részéért felelős.
Lesznek olyan szakaszok is, ahol új parkolóhelyek jelennek meg, mert most egyáltalán nincs lehetőség megállni. A végső szám azonban még kérdéses: a tervek folyamatosan alakulnak, lakossági visszajelzések alapján is módosítják őket.
Az oldal megjegyzi, a belvárosi parkolási gondokat nem az oldja meg, ha még több parkolóház épül. Jellemzően az a probléma, hogy az utcai parkolás sokszor túl olcsó, miközben a garázsok drágák, ezért sokan továbbra is az utcán hagyják az autót. A helyzet odáig jutott, hogy egyes parkolóházak kihasználatlanok maradtak, sőt volt olyan is, amelyet végül le is bontottak.
Több kerület is tovább emelte a lakossági parkolási engedélyek díját. Extrém esetben az sem kizárt, hogy egy családnak 300 ezer forintot kelljen fizetnie két autóra. Év elején közöltünk gyűjtést arról, mennyit is kell fizetni a budapesti kerületek lakosainak az első és a második autó után. Érdekesség: a VIII. kerületben aki új építésű házban lakik és nincs saját garázsa, annak évente 150 ezer forintba kerül az utcai parkolás, akár első, akár második kocsira kéri.
Olvasd el ezt is!


