A vádirat szerint a nő egy Zala vármegyei kórházban főorvosként dolgozott. A 48 éves budapesti férfi magát pszichiáter szakorvosnak, klinikai szakpszichológusnak adta ki a lakóhelyén kialakított "rendelőben". A férfit szakorvosként ismerték, így is mutatkozott be, holott sem orvosi, sem klinikai szakpszichológusi végzettsége nem volt. A férfi a pácienseket megvizsgálta, diagnózist állított fel, pszichoterápiát alkalmazott, amelyért alkalmanként 20-25 ezer forintot kért, írja közleményében a vádhatóság.

A budapesti férfi a fekvőbeteg ellátásra szoruló páciensek egy részét 2021-től kezdődően tovább irányította a főorvoshoz. Az elkövető arra hivatkozott, hogy egy alapítványon keresztül magánorvosi ellátás keretében speciális, több hetes pszichiátriai ellátást vehetnek igénybe. A férfi felajánlotta a nőnek, hogy a páciensek által fizetett pénzből neki is juttat, aki ebbe beleegyezett. A főorvosnő ezután a jogtalan előnyért ezeket a személyeket az osztályán fogadta és fekvőbeteg ellátás keretében kezelte. 
 

1

A Zala Vármegyei Főügyészség 30 rendbeli, önálló intézkedésre jogosult személy által bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vádat a főorvossal és felbújtóként a férfival szemben, akinek kuruzslás bűntette miatt is felelnie kell.

2