Aldi bevásárlókocsik
Fotó: Shutterstock

Válasz Lázár Jánosnak? Az Aldi már a tejtermékeket és tojást is magyar termelőktől veszi

Az ALDI Magyarország tovább bővíti magyar beszerzésű termékei körét: az áruházlánc az alapvető tejtermékeket magyar beszállítóktól vásárolja, amelyek kizárólag magyar tejet dolgoznak fel az ALDI vásárlói számára. A jövő év elejétől pedig az üzleteiben kapható valamennyi tojás is csak magyar forrásból érkezik majd. Az állandó kínálatban kapható friss húsok mellett így újabb két kategóriában áll át belföldön, magyar alapanyagból készülő, magyar, illetve hazai termékek beszerzésére és forgalmazására a vállalat. Az áruházlánc magyar cégeknek szóló, nemzetközi beszállítói programot indít 2022-ben.

Ez a lépés egyfajta válaszként is felfogható, a múlt héten megjelent Lázár János interjúra, melyet itt szemléztünk.

Az ALDI Magyarország számára kiemelten fontos, hogy vásárlói számára magas minőségű, lehetőség szerint magyar forrásból, hazai alapanyagból készülő termékeket kínáljon a lehető legkedvezőbb áron. A vállalat az elmúlt 13 évben következetesen valósította meg ezt a stratégiát, aminek köszönhetően a nyári főszezonban az immár 120 termékből álló zöldség- és gyümölcskínálatának mintegy 80%-a magyar termelőktől és beszállítóktól érkezik. Ugyancsak ennek a stratégiának az eredménye, hogy 2021 októberétől az áruházlánc állandó árukészletét képező, folyamatosan kapható, friss, feldolgozatlan szárnyas-, sertés- és marhahús termékek csak magyar beszállítóktól érkeznek az ALDI-ba, amelyek 100%-ban magyar tartású, vágású és feldolgozású húsokat szállítanak az áruházlánc számára.

65 alapvető tejtermék lesz magyar

Az ALDI most újabb termékcsoportok esetében tér át magyar forrásra: 2021 decemberétől az alapvető tejtermékek kizárólag magyar tej feldolgozásával, hazai beszállítóktól érkeznek az áruházlánc 151 magyarországi üzletének polcaira. A vállalat 2008-as piacra lépése óta 29 alapvető tejtermék magyar, ez a szám 2021 végére több mint a duplájára emelkedik. A választékbővítésnek is köszönhetően az ALDI 65 alapvető tejterméke – valamennyi konvencionális tej, trappista sajt, tejföl, kefir, natúr joghurt, rögös túró, túró rudi – magyar tejből, hazai feldolgozónál készül. Kivételt csak azok a termékek képeznek, mint például a biotej, a biojoghurt, amelyek nem elérhetők Magyarországon az ALDI számára szükséges mennyiségben. A jövő évelejétől pedig minden típusú és kiszerelésű tojást magyar forrásból szerez be az ALDI.

Tovább bővítjük a magyar alapanyagokból hazai feldolgozóüzemek által készített termékeink körét: 65 alapvető tejtermékünk magyar gazdáktól érkező tejből, Magyarországon készül, egyúttal hamarosan újabb magyar forrásból érkező tejtermékeket vezetünk be. A jövő év elejétől pedig valamennyi általunk értékesített tojás – még a biotojás is – magyar forrású lesz. A 100%-ban magyar frisshús-választékunk mellett az általunk értékesített évi több mint 40 millió liter tej, közel 1000 tonna rögös túró, 2800 tonna trappista sajt, mintegy 10 millió darab tejföl, közel 7 millió darab kefir és 3,5 millió darab natúr joghurt, illetve közel 90 millió darab tojás mind magyar forrásból érkezik, és a hazai agráriumnak – gazdáknak, tejfeldolgozóknak, összességében több ezer embernek – biztosít stabil hazai felvevőpiacot, kiszámítható partnerséget és megélhetést. A rövidebb szállítási láncnak köszönhetően egyes tejek például a fejéstől számított 18-24 órán belül már az üzleteink polcain vannak, de a savanyított tejtermékek esetében is mindössze 4-6 nap az átfutási idő, így a fogyasztók nálunk garantáltan friss, magyar tejtermékek közül választhatnak

– mondta Pusztai Ádám, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos beszerzési igazgatója.

Az agrárszakma is örül a döntésnek

Üdvözlendő az ALDI előremutató hozzáállása a magyar forrásból származó termékek iránt. Köszönettel tartozunk a vállalatnak, amiért újra és újra kiáll a magyar termékek iránt. Októberben közösen jelentettük be, hogy az állandó kínálatában elérhető frisshús termékeik immár teljes mértékben magyar alapanyagokból készült húsokat tartalmaznak. Ma pedig egy újabb mérföldkőnek számító állomásról adhatunk számot, mivel mostantól az ALDI az alapvető tejtermékeket, valamint a tojást, kizárólag magyar termelőktől szerzi be. Nagyon örülök, hogy üzletpolitikájuk ilyen előremutató és bízom benne, hogy minél többen követik példájukat! A tárcánál mi is arra törekszünk, hogy a fogyasztókat a friss, hazai alapanyagokból készült élelmiszerek vásárlására ösztönözzük

– mondta Dr. Nagy István agrárminiszter.

Üdvözöljük, hogy az ALDI az állandó kínálatban kapható frisshúsokat követően az alapvető tejtermékek és a tojás esetében is elköteleződik a hazai termelők és élelmiszer-feldolgozók mellett. Különösen fontos ez napjainkban, amikor is a drasztikus mértékben megnövekedett takarmányalapanyag- és energiaárak miatt a magyar állattartók és az élelmiszerüzemek egyaránt nehéz helyzetben vannak – hangsúlyozta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. Hozzátette: Az ALDI lépése amellett, hogy segíti az agrár- és élelmiszer-gazdaság hazai szereplőit, hozzájárul a munkahelyek megőrzéséhez és – a rövidebb szállítási távolságok miatt – a környezet védelméhez is. Őszintén reméljük, hogy más kiskereskedelmi láncok is követik az ALDI példáját.

Ne hagyd ki!