Hét napra vonatkozó időjárás-előrejelzés érkezett
Fotó: Shutterstock

Eső és éjszakai fagyok – ez vár ránk a következő napokban

A folytatásban is többször számíthatunk esőkre, és bár november közepéhez képest enyhe marad az idő, de éjszakánként egyre többfelé hűl fagypont alá a levegő.


Lassú lehűlés további esőkkel

A folytatásban is marad a gyakran csapadékos időjárás fokozatosan tovább csökkenő hőmérsékletekkel. Ma reggel egy hullámzó frontrendszer csapadéksávja éri el hazánkat nyugat felől, így egyre többfelé elered az eső, bár keletre csak délután érkezik meg a csapadék. A Dunántúlon szombat délutánig, északkeleten vasárnap reggelig esős időre van kilátás. Utóbbi területeken 20-40 mm, míg az ország nagy részén 5-15 mm várható. Hétfőn egy újabb frontrendszer éri el hazánkat, melyből eleinte északon, majd kedd reggelig délen is valószínű némi eső, zápor, majd szerdán este ismét egy frontrendszer érkezik északnyugat felől, és okoz majd egyelőre meglehetősen bizonytalan mennyiségű csapadékot.

A hőmérséklet tovább közelíti az ilyenkor szokásos értékeket. Ma a keleti országrészben még 10-14 fok közé melegszik a levegő, majd szombattól 10 fok alatti maximum értékek lesznek jellemzőek, de a jövő kedden és szerdán az erős nyugatias szél hatására átmenetileg ismét nagy területen mérhetünk majd 10-15 fokot. A minimum értékek is tovább csökkennek, bár ma csak keleten, szombaton pedig egyáltalán nem várhatók fagyok, vasárnap és hétfőn reggel nagy területen hűl fagypont alá a levegő, de -5 foknál hidegebb nem valószínű. Keddtől az éjszakák is enyhülnek kissé - írja agrometeorológiai elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

Így alakult az előző napok időjárása

A mögöttünk álló egy hétben - a megelőző két héthez hasonlóan - változékony, csapadékos, de az átlagosnál több fokkal melegebb időben volt részünk. Pénteken a Nyugat-Európában pusztító Ciaran viharciklon már jelentősen legyengült hidegfrontja okozott országszerte szeles, csapadékos időjárást, majd vasárnap egy újabb hidegfront hozott jelentős esőt. Hétfőn főként a déli és keleti országrészben voltak esők, záporok, de a Balaton térségében egy nyarat idéző szupercella is kialakult, melyből jégeső is esett. Kedd hajnalra az északi országrészt sokfelé sűrű köd borította, majd napközben egy újabb hidegfront húzódott fölénk, és keddről szerdára éjszaka valamint északkeleten még szerdán napközben is ismét sokfelé hullott számottevő mennyiségű eső. Így az elmúlt egy hétben hazánk nagy részén 20-40 mm közötti mennyiség esett, az Alföld délkeleti részén mérhettünk ennél kissé kevesebbet, északkeleten pedig többet. Az elmúlt egy hónap csapadéka nagyrészt a mögöttünk álló három hétben hullott, az északi országrészben és délnyugaton több, mint 100 mm, a Tiszántúl déli harmadán azonban csak 20-50 mm. Ez utóbbi helyen kevesebb esett a sokéves átlagnál, míg előbbi tájakon sokfelé több, mint másfélszerese az ilyenkor szokásos mennyiségnek. Így északon, nyugaton és délnyugaton a talaj felső fél méteres rétege telítetté vált, míg az Alföldön ez főként a felső 20 cm-es rétegre jellemző, és arrafelé a fél méternél mélyebb rétegben még jelentős a nedvességhiány, de az egy hónappal ezelőtti állapothoz képest sokat töltődött a talaj.

A hőmérséklet már csak 2-4 fokkal alakult magasabban a sokéves átlagnál, ami a megelőző hetekhez képest számottevő lehűlést jelentett. 20 fokot elérő maximumok már csak csütörtökön fordultak elő, bár keleten pénteken, majd a hét első napjaiban is sokfelé melegedett napközben 17-19 fokig a levegő. A tartósan csapadékos napokon és a hidegfrontokat követően azonban 15 fok alatt maradt a legmelegebb órák hőmérséklete. A minimumok többnyire 5 és 10 fok között alakultak, péntek hajnalban mérhettünk sokfelé ennél magasabb értékeket, ma (csütörtök) reggel pedig helyenként fagyott, a fagyzugos területeken -1 és -4 fok közé hűlt a levegő.

Mi a helyzet a mezőgazdasági területeken?

Az őszi betakarítás befejeződött, az október végi csapadékos időjárás már csak rontott a későn betakarított kukorica termésminőségén.

Az őszi vetéseknek azonban igen jól jött az esős, de enyhe idő. A repce jól fejlett, hamar elérte a 6-8 leveles állapotot, a fejlődésében sokat jelentett már a szeptember végi eső is. Október első felében azonban sokfelé ismét kiszáradt a talaj, a búza vetéséhez, valamint a csírázáshoz, keléshez igen jól jött a meleg mellett a csapadék. Az árpára már egyre többfelé jellemzőek a bokros állományok, a búza pedig 1-3 leveles, többfelé 3-5 leveles állapotban van a vetés időpontjától függően.

Ne hagyd ki!