Hét napra vonatkozó időjárás-előrejelzés érkezett
Fotó: Shutterstock

Mutatjuk, visszatér-e a fagy a következő napokban

Friss időjárás-előrejelzés érkezett! A következő napokban az ilyenkor szokásosnál enyhébb és szárazabb időben lesz részünk. Említésre méltó csapadék csak ma este valószínű.


Enyhe idő várható

A folytatásban az ilyenkor szokásosnál melegebb és szárazabb időre van kilátás. Ma nyugat felől érkezik egy időjárási front, melyhez kötődően estétől szombat reggelig sokfelé várható 1-5 mm eső. Északkeleten havas eső is lehet. Ezt követően száraz idő várható a jövő hét közepéig, de vasárnaptól lehetnek tartósan párás, hétfőtől főleg az ország északkeleti harmadán ködös területek, ahol szitálás előfordulhat.

A hőmérséklet ma és szombaton hajnalban főként a szélvédett helyeken csökken fagypont alá. Máshol kevéssel fagypont fölötti értékek lesznek jellemzőek. De vasárnaptól visszatérnek a fagyos éjszakák, mikor jellemzően 0 és -8 fok közé hűl a levegő. A csúcsértékek többnyire +3 és +10 fok között alakulnak. A párásabb, ködösebb északkeleti tájakon várható kisebb napi hőingás, és alacsonyabb nappali hőmérséklet - írja friss agrometeorológiai jelentésében a HungaroMet.

Így alakult az előző napok időjárása

Az elmúlt bő egy hétben több időjárási front is érintette hazánkat. A múlt hét közepén, szerdától péntekig egy Nyugat-Európában jelentős károkat is okozó ciklon frontjai vonultak át fölöttünk, melyek hatása nálunk leginkább az erősen változó hőmérsékletben mutatkozott meg, bár a szél is megerősödött, és csapadék is kísérte a frontok átvonulását. Csütörtökön napközben az ország jelentős részén 7-13 fokkal volt melegebb, mint a megelőző napon, majd pénteken ugyanilyen mértékben hűlt vissza az idő. Ez idő alatt a keleti országrészben jellemzően 10-20, míg a Dunántúlon 3-10 mm közötti csapadék hullott hó, eső, ónos eső, fagyott eső formájában.

Északon már péntektől, délen szombattól hétfő estig napos, száraz, de hideg időjárás volt a jellemző éjszakánként többfelé -5 és -12 fok közötti fagyokkal. Bár napközben a legtöbb helyen fagypont fölé melegedett a levegő, de a napi középhőmérséklet csak 0 és -7 fok között alakult. Kedd óta ismét több front is áthaladt fölöttünk, melyekből összességében jellemzően 0,3 és 3 mm közötti csapadék hullott ezúttal is többféle halmazállapotban. A hőmérséklet több fokkal enyhült a hétvégéhez képest, szerdán a Dunántúlon már +3 és +5 fok között, a keleti országrészben -1 és +3 fok között alakultak a napi középértékek.

Az elmúlt 10 napban az ország nagy részén több csapadék hullott az ilyenkor szokásosnál, de csak északkeleten haladja meg a többlet a 10 mm-t, míg a Dunántúl jelentős részén kismértékű hiány mutatkozik. Ezzel szemben a 30 napos csapadékösszeg hazánk jelentős részén 5-15 mm hiányt mutat a sokéves átlaghoz képest, míg északkeleten és nyugaton hasonló mértékű többlet jelentkezik. Az október utolsó hete óta lehullott csapadék mennyisége országszerte jelentősen több az ebben az időszakban szokásosnál.

A talajok állapotában is ez a nagy mennyiségű csapadék mutatkozik meg, a felső egy méteres talajréteg csaknem országszerte telített állapotban van, és a még mélyebb rétegekbe is jut a vízből, ami a következő évre kedvező kilátást jelent. A kismértékű talajfagy, ami január közepén még sokfelé jellemző volt, a legtöbb helyen kiengedett mostanra, 5 cm-en már csak helyenként fordul elő fagy.

Mi a helyzet a mezőgazdasági területeken?

Az országban főleg az Alföldön vannak belvízfoltok, és ezek kiterjedése a megelőző száraz időszakban csökkent. Azonban a mögöttünk álló egy hét során ismét növekedett. A vízborítás alatt álló őszi vetéseknek a hideg idő a kedvezőbb, +4, +5 Celsius fokos napi középhőmérséklet alatt kevésbé károsodnak. December második felében és január első hetében meghaladta a hőmérséklet ezt a tűréshatárt, azóta azonban jellemzően ennél jóval hidegebb volt. Azok az őszi vetések, ahol nincs tartós belvíz, viszonylag jó állapotban vannak. Olyan hideg, ami hótakaró nélkül kárt okozott volna, nem volt jellemző. A kórokozókat és a kártevőket bár megtizedelte a január második hetétől beálló fagyos idő, de tartósabb hidegre lenne szükség ahhoz, hogy számottevően gyérüljenek.


Ne hagyd ki!