Arányaiban nagy összeget oszthatnak szét a gazdák megsegítésére
Fotó: Shutterstock

Ennyi pluszpénzre számíthatnak a bajba jutott magyar gazdák

Kiderült,mekkora összeg jut a magyar mezőgazdaságnak a nagyjából 500 millió eurós rendkívüli, uniós pénzügyi támogatásból. Az összegből elsősorban a közelmúltban nehéz helyzetbe került gazdák kaphatnak.


Arányaiban sok támogatás érkezik

Ma hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság annak az uniós válságkezelési csomagnak a részleteit, amelyből a megnövekedett input költségek és az orosz-ukrán háború miatt nehéz helyzetbe került mezőgazdasági ágazatok részesülhetnek – írja a kormány.hu.

A több elemből álló programcsomag legfőbb eleme egy körülbelül 500 millió euró (nagyjából 185 milliárd forint) összegű támogatási keret. Ebből Magyarország közel 17 millió euróra (mintegy 6,4 milliárd forintra)jogosult. Nagy István agrárminiszter szerint agrárdiplomáciai siker, hogy amíg az unió mezőgazdasági termelésének 2,1 százalékát adjuk, addig a források közel 3,4 százalékát sikerült megszerezni, ami a nyolcadik legmagasabb összeg a huszonhét tagállamból.

„Magyarország tavaly ősz óta kérte több tagállammal együtt a Bizottságtól, hogy vezessen be rendkívüli intézkedéseket elsősorban az állattartó ágazatokban kialakult precedens nélküli válsághelyzet kezelésére. Az orosz-ukrán háború tovább rontotta az agrárpiacok helyzetét, ezért a Bizottság a tagállamok kérését meghallva a mezőgazdasági krízisalap és az uniós agárköltségvetés terhére 500 millió eurós rendkívüli válságkezelési csomag bevezetését javasolja. Az Agrárminisztérium a Magyarországnak jutó közel 6,4 milliárd forintot a hónapok óta nagy bajban lévő állattartók megsegítésére fogja fordítani”

– nyilatkozta a tárcavezető.

Ebben is könnyítenek

A bejelentett csomagnak a pénzügyi támogatás mellett lesz egy másik fontos eleme is. Az EB ugyanis az év végéig enyhíteni fog a szántóföldi kultúrák termesztéséhez előírt bizonyos zöldítési követelményeken. Ez a termésmennyiség növelését eredményezheti, ami hozzájárulhat a háború miatt kialakult élelmezésbiztonsági kockázatok csökkentéséhez.

A könnyítés értelmében a parlagként bejelentett területeken is termeszthető lesz bármilyen, egyébként is termeszthető növénykultúra. Az ilyen földterület a terménydiverzifikációs követelmény teljesítésénél is figyelembe vehető. Emellett ezek a területek ökológiai célterületként (EFA) is elszámolhatóak lesznek.

Magyar ötlet volt

„Magyar kezdeményezésre került be a javaslatba, hogy az ökológiai célterületként bejelentett parlagterületeken ideiglenesen lehetőség lesz akár növényvédőszer használatára is, ha ezt az adott növényállomány sikeres termesztése megkívánja. Magyarországon a Bizottság által felkínált lehetőségekkel természetesen élni kívánunk, és erről a szükséges bejelentéseket meg fogjuk tenni. Mivel az intézkedés adminisztratív szempontból összetett, kiemelt jelentősége lesz annak, hogy a gazdálkodók, a falugazdászok és szaktanácsadók pontosan kövessék a minisztérium és az Államkincstár közleményeit, útmutatásait. Úgy gondolom, hogy az az intézkedés a termelés növelésével hozzájárul majd a háború miatti élelmezésbiztonsági kockázatok csökkentéséhez”

- mondta Nagy István. A miniszter nyilatkozatában említést tett arról is, hogy október második felétől idén is lehetőség lesz emelt szintű előleget fizetni a terület- és állatalapú vidékfejlesztési intézkedések, valamint a közvetlen támogatások esetében a gazdálkodóknak.

Ne hagyd ki!