Jövő hét keddtől visszaáll a régi rend a parkolásban – jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón.


Az intézkedés már „lógott a levegőben", a Magyar Nemzet egy nappal korábban már megírta, hogy hamarosan, várhatóan egy-két héten belül ismét visszaáll a régi rend a parkolásba, de a lap dátumot még nem közölt. Most ez is megvan. A további járványügyi intézkedéseket a kormányfő pénteken jelenti be (valószínűleg a szokásos reggeli rádióinterjúban. A szerk.)

Így változott a rendszer

A javuló adatok miatt 2020. július és november között megszűnt a veszélyhelyzet, ezzel együtt az ingyenes közterületi parkolás lehetősége is, amelyet a pandémia harmadik hulláma miatt, 2020 novemberétől ismét bevezettek, és ez azóta is tart. Ellenzéki városvezetők már régóta sürgetik, hogy a kormány szüntesse meg az ingyenes parkolást, mivel az hatalmas bevételkiesést okoz az önkormányzatoknak, és parkolóhelyeket is nehéz emiatt találni. Kormánypárti városvezetők is bírálták az intézkedést.


The Conversation

Friss

Fotó: airbus.com

Nyáron már termel a gyulai Airbus-gyár – Ilyen helikoptereket láthat el

Jövő júliusban kezdi meg a termelést a gyulai Airbus-gyár, ahol a repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez gyártanak majd precíziós alkatrészeket.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Shutterstock

Gigabírság: A versenyhivatal lecsapott Bige László cégére és társaira

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására. Az eljárásban összesen 11 hazai szereplő volt érintett, amelyből kettő elismerte a jogsértést. A hivatal 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki. A Nitrogénművek közölte, hogy egyelőre részletesen tanulmányozza, de érdemben elutasítja és bírósági úton mindenképpen megtámadja a döntést.


TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Így néz ki Magyarország első elektromos autója – Mutatjuk a fotókat!

Ma megkezdték a Mercedes-Benz EQB sorozatgyártását Kecskeméten. Ez az első tisztán elektromos meghajtású modell, amelyet Magyarországon gyártanak.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!