Céges elektromos autó, teherautó vagy robogó állami segítséggel? Itt az új támogatási program!
Fotó:123RF

Céges e-autó, teherautó, robogó állami segítséggel? Itt az új támogatási program!

A lakosságit követően megjelent az új állami támogatási pályázat céges elektromos járművek beszerzésére. 2021. július 12-én reggel 8 órakor indul a roham.


Csaknem egy év várakozást követően megjelent az e-gépjárművek beszerzését célzó állami támogatási program, kizárólagosan a lakosság, civil szervezetek és oktatási intézmények részére. A program óriási siker volt, az első egymilliárd forintot pár óra alatt elkapkodták, majd a 3 különböző szakaszra szánt 1-1-1 milliárd forintos keretösszeget összevonták, de így sem jutott mindenkinek. A hatalmas pályázati igényre reagálva az illetékes Innovációs- és Technológiai Minisztérium a további forrásbővítést fontolgatja, de erről egyelőre nem született döntés.

A céges program

A cégekre szabott új támogatási programban a magyarországi székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkező egyéni vállalkozók és gazdasági társaságok, illetve meglepő módon, külön megemlítve a közösségi autómegosztással foglalkozó gazdasági társaságok is pályázhatnak. A cégeknek szánt idei keretösszeg összesen 1 milliárd forint, amely a lakossági kiírástól eltérően egy szakaszban pályázható meg. A pályázatok benyújtására 2021. július 12. reggel 8:01 órától van lehetőség, egészen 2022. július 1. 23:59 óráig, vagy a keretösszeg kimerüléséig.

A cégeknek szánt állami támogatás keretrendszere szinte megegyezik a lakossági programmal, néhány további kiegészítéssel. A gazdasági társaságok nem csak elektromos személyautóra, hanem elektromos tehergépkocsira és robogóra is igénybe vehetik a kiegészített keretrendszer szerinti állami támogatási összegeket.

A részletek

A korábbi céges pályázati felhívás alsó sávjának 11 millió Ft-os felső határát 12 millió Ft-ra, míg a 12 és 15 millió Ft-os magasabb sáv állami támogatási összegét a korábbi félmillió forintról, annak háromszorosára, 1,5 millió Ft-ra emelték. Örvendetes, hogy megemelték 1 millió Ft-tal a nagyobb (2,5 millió Ft.) támogatást biztosító sáv felső határát, így még több e-modell és magasabb felszereltségi szint válik elérhetővé a vásárlók számára. Olyan további modellek jelenhetnek meg a kínálatban, amelyek már nem csak városi felhasználásra (pl. nagyobb akkumulátor kapacitású változatok) alkalmasak. Továbbá óriási löketet adhat a még nagyobb hatótávval rendelkező és nagyobb méretű e-modellek terjedésének, hogy a 15 milliós felső határral létrehozott sáv állami támogatás mértékét 1,5 millió Ft-ra (háromszorosára) emelték. Ebben az árkategóriában már olyan modellek is elérhetőek, mint az e-autózás úttörőjének tekintett Tesla Model 3-as típusa, mely hatótáv, biztonság és kényelem szempontjából szinte már kompromisszummentes e-autózást biztosít.

Új pályázati elemként jelent meg, hogy a 7 vagy többszemélyes e-modellek esetében is 2 sávot határoztak meg. 14 millió Ft-ig 2,5 millió, míg 17 millió Ft-os bruttó összegig 1,5 millió Ft. állami támogatás jár. A kiíró kiválóan ismerte fel, hogy a hét vagy többszemélyes elektromos autók jelenlegi árszínvonala magasabb, mint a 4-5 személyes e-autóknak, így már néhány e-kisbusz is belefér a támogatási programba.

A lakossági pályázattól eltérően, a vállalatoknak lehetőségük van az N1 és N2 kategóriába sorolt teherautók beszerzésére 13 milliós vételárig 2,5 millió, illetve 13-16 millió beszerzési ár között pedig 1,5 millió forintos támogatást tudnak igénybe venni.

Az elektromos robogók maximális vételárát megemelték 100 ezer forinttal a tavalyi pályázathoz képest, maximum 1,1 millió forintos vételárig igényelhetnek a vállalatok 500.000 forint támogatást, de további kikötés, hogy a támogatás mértéke nem lehet több, mint az e-robogó vételárának 50%-a. Az e-robogónak a következő műszaki paramétereknek kell megfelelnie: A folyamatos névleges teljesítménynek 1400 Wattnak, a szállítható személyek száma maximum 1 lehet, míg az akkumulátornak minimum 1800 Wh-osnak kell lennie.

Összefoglalva

\u00d6sszefoglal\u00f3 t\u00e1bl\u00e1zat a t\u00e1mogat\u00e1sokr\u00f3l

Haszon

Fontos megjegyezni, hogy a személyszállításban (taxi) használt e-modellek beszerzése külön pályázatban történik, amely szintén 2021.06.14.-én nyílt meg a lakossági pályázattal egyidőben, s még mindig nyitva áll a taxisok számára. Mint ismeretes, akár 6,75 millió forint állami támogatásban is részesülhetnek az e-taxi vásárlásán gondolkozó személyszállítással foglalkozó vállalkozók.

A pályázati kiírás elérhető az IFKA oldalán: https://elektromobilitas.ifka.hu/


Ne hagyd ki!