Három jurta a csillagos ég alatt, Airbnb-n nagy sikere van a jurtáknak

Képünk illusztráció.

Fotó: Shutterstock

Így kereshetsz milliókat az Airbnb-n, ha van pár jurtád

Egy amerikai család rövid időn belül több mint nyolcmillió forintnyi dollárt keresett az Airbnb segítségével. Nézzük, minek köszönhetik kirobbanó sikerüket!



Nagy tervek

Nolan és Jessie Salix mindig is nyugodt életre vágyott. Messze a nagyváros zajától, egy önellátó, természetközeli helyen akarták leélni közös életüket. Miután 2001-ben elvégezték az egyetemet, megtették az első komoly lépést álmaik megvalósítása felé: Montana államban, Dillion város közelében beköltöztek egy jurtába. Hat évig spóroltak, míg végül 2007-ben 45 ezer dollárért, mai árfolyamon cirka 14,8 millió forintért vásároltak egy 10 holdas földet.

Az elmúlt években a Salix család felépített három különböző méretű jurtát és egy 130 négyzetméteres passzív házat a területen. Azt leszámítva, hogy néhány alkalommal bérbe adták a jurtákat nyugalomra és új ingerekre vágyó művészeknek, semmilyen komolyabb tervük nem volt az „ősi lakhelyekkel”. Végül berobbant a pandémia.

Elfeledett kincs

A család épp egy mexikói nyaralásról tért haza, amikor jött a hír a koronavírus-járványról. Jessie és Nolan ekkor döntött úgy, hogy ideje hasznosítani az üresen álló jurtákat. Kicsit kipofozták a lakhelyeket, az összeset felszerelték komfortos zuhanyzókkal, toalettekkel, konyhákkal, illetve kényelmes ágyakkal és egyéb bútorokkal. Végül meghirdették a különleges szállásokat az Airbnb-n.

A két kisebb jurtát 45 dollár/ éjszakás (14 700 forint), míg a nagy, kétszintes jurtát 50 dollár/éjszakás (16 400 forint) áron listázták.

Legnagyobb meglepetésükre elképesztő kereslettel szembesültek. A koronavírus-járvány miatt az emberek ki akartak szabadulni a nagyvárosokból, a vidéki szállásokat keresték. A Salix család birtoka ráadásul annyira félreeső helyen található, hogy az érdeklődők sokszor több mint egy hónapra lefoglalták a jurtákat.

Az eredmény? 2020-ban 7800 dollár, 2021-ben pedig 17 000 dollár, átszámolva összesen nagyjából 8,1 millió forint nyereséget könyvelhettek el.

Mint mondták, az embereket az elszigeteltség és a biztonság mellett a kíváncsiság is hajtotta, sokan meg akarták tapasztalni, hogy mégis milyen érzés lehet egy jurtában élni.

Nolan és Jessie kifejtette, hogy természetesen a plusz pénz is jól jött, de ami igazán csodálatos, az az, hogy mennyi jó emberrel ismerkedhettek meg az Airbnb-n keresztül, akik felnyitották a szemüket, hogy milyen csodálatos környezetben élnek.

Ne hagyd ki!