Moziah Bridges 9 évesen álmodta meg az üzletét, amit ilyen fiatalon el is indított. Most 19 éves, és a vállalata már több mint 300 millió forintot ér.


Nem lehet elég korán kezdeni, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az Egyesült Államokban élő Moziah Bridges esete. A kis Moziah alig volt 9 éves, amikor az anyukájával sétálgatott egy bevásárlóközpontban, ahol megtetszett neki egy igen drága csokornyakkendő. Édesanyja nem engedte megvásárolni a borsos ára miatt, így a csak „Mo"-nak becézett fiú hazatértükkor alapos kutatásba kezdett. Rájött, hogy nagyon kevés jó minőségű csokornyakkendő van a piacon, így elkezdett az édesanyja és a nagymamája segítségével saját készítésű nyakkendőket csinálni. A többi már történelem, napjainkban 1 millió dollárnál is többet ér a vállalkozása.

Családi támogatás

Bár Mo azt mondja, az édesapjától kapta az inspirációt, de a legkomolyabb támasza az édesanyja és a nagymamája volt, utóbbi varrónőként dolgozott, így sokat segített a nyakkendők megalkotásában. A kezdetekben az Etsy nevezetű platformon kezdte árusítani a termékeit, ez egy ebay-hez hasonló e-kereskedelmi oldal, amin saját készítésű és vintage termékeket kínálnak az eladók. Az iskola mellett nehéz volt menedzselni a vállalatát, de ezt is megoldották: míg Mo a suliban volt, addig anyukája intézte az üzletet, feldolgozta a rendeléseket, csokornyakkendőket készített. Amint hazament Mo, közösen dolgoztak tovább, kiküldték a kész termékeket. Ma már 7 alkalmazottja van, köztük édesanyja és nagymamája.

Nagyobb léptékek

2015-ben jött az első nagy dobás, amikor jelentkeztek a Cápák Között műsor amerikai változatába, ekkor már több mint 2 ezer eladott nyakkendő volt mögöttük. A műsorban Daymond John befektető, üzletember és író figyelt fel rá, akinek személyében nemcsak befektetőt talált, hanem mentort is. A műsor remek marketingnek bizonyult, illetve megalapozta a cég jövőjét is. Daymond John segítségével az évek során Amerika legpatinásabb cégeivel kötöttek együttműködési szerződéseket.

Lassan az egész Egyesült Államok kezdte megismerni az arcát, szerepelt egyebek között Steve Harvey műsorában, de a CNBC, a Business Insider, az amerikai Forbes, a CBS News és a Black Enterprise is készített vele interjúkat, Barack Obama pedig meghívta a Fehér Házba.

2015-ben még az NBA-vel is üzletet kötött, egyfajta divatszakmai nagykövetük lett, ami exkluzív jogokat adott a vállalatának, a Mo's Bows -nak, hogy az NBA logóját feltüntethessék a nyakkendőiken. 10 év alatt, 19 évesen most itt tart.


The Conversation

Friss

Fotó: Unsplash

Hullott a haja, ez adta az ötletet a ma már jól menő vállalkozásához

A 26 éves Philomina Kane életét egy teljesen hétköznapi dolog változtatta meg. A Ghánában született fiatal formabontó ötlete az amerikai cápák tetszését is elnyerte, akik a napokban 200 ezer dollárral beszálltak az egy év alatt óriási sikereket elérő vállalkozásába.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Shutterstock

Sorstársait segíti a semmiből jött milliárdos üzletasszony

Az indonéziai Tessa Wijaya mindig is arról álmodott, hogy sikeres karriert fusson be a fintech szektorban. Képzetlen, délkelet-ázsiai nőként azonban ez szinte lehetetlennek tűnt. Kitartásának köszönhetően minden akadályt leküzdött, dollármilliárdos üzletet alapított, most pedig azon dolgozik, hogy más nők is a nyomdokaiba lépjenek.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Gates, Musk és Cook nem finomkodik, ha Steve Jobs-ról van szó

Steve Jobs bevonult a történelembe. Munkatársak és versenytársak tömegei tulajdonították sikerük egy részét Jobs-nak, aki kereken 10 évvel ezelőtt hagyott itt minket örökre. Ma van a nemzetközi Steve Jobs megemlékezés napja, utánajártunk, hogyan vélekednek az üzletemberről napjaink meghatározó piaci szereplői.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!