Örömkönnyek

Óriási sikert aratott a PlayStation 5 konzolja, ennek köszönhetően rekord összegű jutalomban részesíti a Sony a dolgozóit.


Az előrejelzések szerint a Sony több csúcsot is meg fog dönteni: 10 milliárd dolláros éves bevétel, többmillió eladott konzol – nagyjából ezekre lehet számítani.

Töretlen népszerűség

A PlayStation 4 tavaly októberig közel 113,5 millió példányban kelt el, 7,5 milliós kezdeti eladási számokkal. Hiroki Totoki, a Sony pénzügyi vezetője úgy fogalmazott, hogy minden téren túl fogja szárnyalni a PlayStation 5 az elődjét. Hosszútávon szinte biztos, hogy több konzol kerül majd eladásra ebből a szériából, viszont nagyon úgy néz ki, hogy az első körös eladások is el fogják érni a 7,6 millió példányt, így lekörözve az elődöt. Tavaly novemberben jelent meg a piacon a PS5, és év végéig már 4,5 milliót el is adtak belőle. Év végéig 18 millió eladott konzolra számítanak.

Hamarosan nyilvánosságra hozzák az éves adataikat, amiben várhatóan 10 milliárd dolláros konszolidált nettó nyereségről számol majd be a vállalat. Összehasonlításként: ez közel kétszerese a 2019-es nyereségnek (5,4 milliárd dollár).

Arigatou, drága dolgozók!

A Sony nem fukarkodik a nyereségével: 7 havi fizetésnek megfelelő összegű bónuszt ad a dolgozóinak, írja a Telex.hu. Ez még annál is több, mint amit a szakszervezet próbált volna kialkudni. 20 éve nem volt példa ilyen mértékű jutalmazásokra. A képhez viszont hozzátartozik, hogy csak a szakszervezet tagjai fognak bónuszban részesülni, azaz a 114 400 alkalmazottból nagyjából 15 ezren. Japánban egyébként általában évente kétszer fizetnek kompenzációt a dolgozóknak.

A vállalat azok közé tartozik, akiket pozitívan érintett a koronavírus, ugyanis jelentősen megugrottak az eladásaik az elmúlt évben. Ebből a konzolok hatalmas szeletet biztosítottak, így a cég szeretne valamit visszaadni a dolgozóknak a kemény munkájukért cserébe.

Ne hagyd ki!