Az amerikai banki bajok miatt gyengült a forint, esett a BUX
Fotó: Shutterstock

Megbotlott és nagyot esett a forint, ez az oka

Gyengült a forint és esett a BUX. Mutatjuk az okát.


Az eurót este hat órakor 392,80 forinton jegyezték a kora reggeli 382,00 forint után, a dollár jegyzése 365,95 forintra emelkedett 356,34 forintról, a svájci franké pedig 401,70 forintra szökött fel 388,68 forintról. A hétfőn nap közben elszenvedett mintegy három százalékos gyengülésével a forint 3,7 százalékkal áll gyengébben az egy héttel korábbi kezdésnél az euróval, 2,7 százalékkal gyengébben a dollárral és 5,6 százalékkal gyengébben a svájci frankkal szemben. Az év eleje óta elért erősödés 1,7 százalékra csökkent az euró, 1,9 százalékra a dollár és 0,5 százalékra a svájci frank ellenében.


A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1279,88 pontos, 2,97 százalékos csökkenéssel, 41 797,81 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 17,9 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: az erősen negatív nemzetközi hangulat, az Amerikai Egyesült Államokból elindult bankpánik okozta az eladásokat a magyar tőzsdén. Minden vezető részvény mínuszban zárt, de a nap végére valamennyit korrigálni tudtak a kora délutáni árfolyamukhoz képest. A szakértő kiemelte, hogy különösen az OTP esetében okozott jelentős "bezuhanást" a bankszektorral kapcsolatos nemzetközi pánik, de érinti a többi szektort is, piacszerte eladásokat indukált a helyzet.

A forintgyengülés és a BUX esésének hátterében az áll, hogy váratlanul bedőlt a Silicon Valley Bank, az Egyesült Államok 16. legnagyobb bankja és két másik hitelintézetnél is gondok voltak. Bár elég sok jel utal arra, hogy nem rendszerszintű problémáról van szó, a befektetők mégis megijedtek. Ez pedig azzal jár, hogy a biztosabb lehetőségeket keresik a piacon, a forint viszont nem az.

Az amerikai bankrendszer biztonságos - jelentette ki hétfőn Joe Biden miután vasárnap este kormánya intézkedéseket hozott az elmúlt napok bankcsődjeiben érintett betétesek védelmében. Az elnök, a piaci szereplőknek is üzenve, kijelentette, hogy a bankokban elhelyezett betétek megvannak, azok felett a tulajdonosaik bármikor rendelkezhetnek. Az elmúlt napok két banki összeomlásával kapcsolatban ugyanakkor kijelentette, hogy a felelősöket el kell számoltatni és ki kell deríteni, hogy mi történt.

Vasárnap este az amerikai pénzügyminiszter, a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) és a betétbiztosítási szervezet elnöke közös nyilatkozatot adott ki a félelmek csökkentésére, amelynek értelmében minden betétes pénzét garantálja az amerikai kormányzat, akinek megtakarítása az összeomlott Silicon Valley Banknál, vagy a hétvégén szintén csődhelyzetbe jutott regionális bank, a Signature Banknál volt. Vasárnap egy harmadik problémákkal küzdő amerikai bank, a First Republic Bank azt közölte, hogy pénzügyi helyzetét sikerült stabilizálnia miután pótlólagos forráshoz jutott a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve-től és a JPMorgan Chase-től.


Ne hagyd ki!