Egy helyben topognak a hazai kkv-k a digitalizációban
Fotó: Shutterstock

Van, ami a járványban jobban ment a hazai kkv-knak

A hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) megtartották a koronavírus okozta kényszerdigitalizáció eredményeit, de nem fejlődtek tovább a Digiméter projekt 2022 őszi kutatása szerint.


A 2020-ban elindított Digiméter kutatássorozat a kkv-szektor digitális versenyképességét méri évente két alkalommal, egy általános méréssel ősszel és egy speciális témájúval tavasszal. A felmérésben csaknem 50 kérdéssel, hat területen vizsgálták a cégek digitalizációját. A főindex értéke százas skálán mérve 41 lett, ugyanez 2020-ban és 2021-ben is 40 volt.

A kkv-k 79 százalékának van honlapja, míg tavaly ez 73 százalék volt, illetve lényegesen kevesebben vannak, amelyek csak alkalmilag frissítik ezeket.Alkalmazottaik 67 százaléka dolgozik informatikai eszközökkel, ez az arány nem változott 2021-hez képest. A home office lehetősége a cégek 24 százalékánál elérhető legalább heti egy napon a munkavállalók számára, de átlagosan csak a munkavállalók 8 százaléka veszi igénybe, érdemben ez sem változott 2021-hez képest.

A tavalyi 74 százalékról 69 százalékra csökkent azoknak a cégeknek az aránya, amelyek rendszeresen figyelik a működésük közben keletkező adatokat, hogy azokat később döntéshozáshoz használják fel.Továbbra is az értékesítés és a marketing a legkevésbé fejlett terület. A kkv-k mintegy fele egyáltalán nem folytat hirdetési tevékenységet, 43 százaléka hirdet online, 27 százaléka offline.

A kkv-k 85 százaléka vesz igénybe a számlavezető bankjánál online szolgáltatást, míg 2021-ben ez az arány 89 százalék, 2020-ban pedig 90 százalék volt. Az elektronikus számlát kibocsátó és befogadó cégek aránya fokozatosan nő, 2020-ban 44, 2021-ben 48, 2022-ben pedig 51 százalék volt. Egyre kevesebb cégnél nem készül automatikus biztonsági mentés, 2022-ben 20 százalék ez az arány. Minden ötödik-hatodik cégnél nem használnak alapvető biztonsági megoldást - egyedi azonosítást vagy jelszót - a számítógépbe való belépésnél.

A kutatás megállapításai szerint várható ugyanakkor, hogy a gazdasági recesszió, a növekvő energiaárak és infláció hatására a cégek hatékonyságuk javításába kezdenek, aminek alapvető eszköze lehet a digitalizáció és az adatvezérelt működés erősítése. A Digimétert 2020-ban négy cég hozta létre, a Smartcommerce Consulting, a Reacty Digital, a Virgo és az eNET. Az idei őszi telefonos adatfelvétel szeptember 19-én zárult, a 674 cégből álló minta reprezentálja az 5-249 fős, 10 millió és 18 milliárd forint közötti árbevételű hazai kis- és középvállalkozásokat.


Ne hagyd ki!