Dr. Toldy Andrea – a délszláv háborútól a Gábor Dénes-díjig

Dr. Toldy Andrea – a délszláv háborútól a Gábor Dénes-díjig

Dr. Toldy Andrea, a BME Polimertechnika Tanszékének professzora családjával a délszláv háború elől menekült Magyarországra. Tudatos életpályát járt be a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium kémia tagozatától a Műegyetem Vegyészmérnöki Karáig. Nemrég pedig átvehette Gábor Dénes-díjat, amely a műszaki-szellemi alkotások, a mérnöki munka és a technológiai fejlesztés kiemelkedő hazai teljesítményeit ismeri el.


A délszláv miatt kialakult nyomasztó gazdasági helyzet és a katonai behívók fenyegetése miatt költözött családjával Szegedre. A nehézségek után Toldy Andrea, ahogyan azt a polimerek.hu-nak adott interjújában elárulta, rátalált arra, amit a legjobb szeret, a kémiára. Tudatos életpálya áll mögötte. A Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium kémia tagozatán érettségizett, majd a Műegyetem Vegyészmérnöki Karán folytatta a tanulmányaimat, ahol diplomát szerzett. Kiválóságának köszönhetőn érdemei oktatónak hívtam BME-re, ahol az oktató- és a kutatómunkában is részt vehet. Emellett pedig a Magyar Műanyagipari Szövetségben a felsőoktatás és az ipar kapcsolatáért felelős elnökségi tagként igyekszik elősegíteni az intenzív együttműködést az iparággal a stratégiaalkotás és szemléletformálás mellett közös pályázatok és az ipari szereplők oktatásba történő bevonása révén.

Oktatás, kutatás és szolgálat

Kutatócsoportjával olyan ipari vállalatóriások számára fejlesztettek új polimer kompozitokat megújuló nyersanyagforrásból mint például az Airbus Defence and Space és a Dassault Aviation.

Az Airbus a kompozit repülőgépek villámvédelmével kapcsolatos probléma megoldására keresett partnert. Nanoméretű szénszálak előállítását céloztuk meg, amelyek alkalmazásával a kompozitok hővezető képessége jelentősen megnövelhető. (...) A Dassault Aviation esetén pedig a cukoralapú biogyantákkal kezdődött az együttműködés. Az alapötlet az volt, hogy akár mezőgazdasági melléktermékekben is előforduló, cukor típusú vegyületekből állítsunk elő olyan polimereket, amelyek alkalmasak a jelenlegi kőolajalapú szerkezeti anyagok helyettesítésére

– fogalmazott a Polimereknek.

Jelenleg Dr. Toldy Andrea olyan összetett polimer szerkezeti anyagok fejlesztésével foglalkozik, amelyek az élettartamuk végén tervezetten újrahasznosíthatóak.

Olyan innovatív polimerek és kompozitok kifejlesztésére van szükség, amelyek lehetővé teszik a polimer mátrixok, szálak és adalékanyagok, köztük az égésgátlók könnyű visszanyerését és újrahasznosítását, hozzájárulva ezzel a körforgásos gazdaság megteremtéséhez

– mondta.

Mivel azonban ez a pálya az oktatás és a kutatás mellett jelentős mértékben szolgálat a BME Polimertechnika Tanszékének professzora kiemelkedően fontosnak tartja a fiatalok, ezen belül mind a szélesebb nagyközönség, mind a szakmai utánpótlás megszólítását és a polimeres szakterület pozitív kommunikációját. (x)


Ne hagyd ki!