Megvolt a szökési terve, de a NAV-ot nem tudta átverni
Fotó: Shutterstock

Megvolt a menekülési terve, de a NAV-ot nem tudta átverni

Áfa megfizetése nélkül bonyolított milliárdos forgalmat az a budapesti férfi, aki informatikai eszközöket értékesített egy népszerű webáruházon keresztül. A lebukásra is felkészült: hamis szlovák igazolványt és nagy köteg pénzt is magánál tartott, ha esetleg szöknie, rejtőzködnie kell.


Kedvelt mobiltelefon típust is árult az informatikai termékek értékesítésével foglalkozó, internetes webáruházat működtető budapesti férfi. A Google keresőben a hivatalos márkaforgalmazót lekörözve, az első találati helyen jelent meg az elkövetőhöz köthető cég. A tisztességes piaci szereplőkkel szembeni versenyelőnyét, a milliárdos bevételét terhelő ÁFA-fizetési kötelezettség elkerülésével érte el.

A vevői értékelések alapján élen járó közismert weboldal mögött az értékesítéseket strómanok nevére alapított bukócégek nevében végezte, de az irányítás mindvégig a férfi kezében maradt. Az elkövetői kör a készpénzes fizetést részesítette előnyben, hogy a tényleges bevételt eltitkolja. A vevőknek felárat kellett fizetni, ha bankkártyával akarták kiegyenlíteni a számlát- írja közösségi oladán a NAV.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi pénzügyi nyomozói, pénzügyőr járőrök és IT szakemberek támogatásával számolták fel a tevékenységet. A költségvetést ért vagyoni hátrány megtérítése érdekében készpénzt és megközelítőleg 250 darab elektronikai eszközt foglaltak le a nyomozók 100 millió forintot meghaladó értékben, köztük a kiszállításra váró legújabb típusú mobiltelefonokkal.

Az elkövető folyamatosan akadályozta az eljáró szakemberek munkáját: szóbeli kommunikációját teljesen megszüntette, egy papírfecnire írta le a nyomozóknak, hogy nem hajlandó megszólalni. Titkos irodáját megpróbálta áramtalanítani és az ott működő számítógépeket elérhetetlenné igyekezett tenni, de mindhiába. A döntő bizonyítékokat lementették a szakemberek. A kutatások alkalmával a férfi elmaszkírozott fotójával és fiktív adatokkal kiállított szlovák személyi igazolvány is előkerült, az okirat vizsgálata a további eljárás része lesz. A felhalmozott készpénz, illetve a feltehetően hamis igazolvány is arra enged következtetni, hogy a férfi számított a lebukásra és felkészült a bűnüldöző szervek előli elrejtőzésre.

A gyanúsított százmillió forint vagyoni hátrányt okozott a hazai költségvetésnek, ellene különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt indult nyomozás. Letartóztatását a Nyíregyházi Járásbíróság elrendelte, elmarasztaló ítélet esetén akár 10 évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat.


Ne hagyd ki!