CMO: hazai megoldás az NTAK-adatküldés és az ePénztárgép kihívásaira

CMO: hazai megoldás az NTAK-adatküldés és az ePénztárgép kihívásaira

Nagy érdeklődés mellett zajlott az innovatív megoldásaival a piacot forradalmasítani kívánó CMO24 Hungary Zrt. partnertalálkozója. A cég partnerei és a sajtó elsőként láthatta és próbálhatta ki a teljes egészében magyar tulajdonú technológiai vállalkozásnak a NAV koncepciójára épülő új ePénztárgépeit, amelyek további támogatást adnak a gazdaság fehérítésében, az eNyugta integrációjával együtt. Bemutatták továbbá újszerű, akár teljesen díjmentes konstrukcióban elérhető, a vendéglátók részére fejlesztett, egyszerűen kezelhető, NTAK adatküldéssel összehangolt megoldásaikat is.


Mint az egy ideje ismert, a jelenleg hatályos jogszabályok alapján minden, Magyarországon működő vendéglátó üzlet üzemeltetőjének regisztrálnia kell vendéglátó üzletét az NTAK rendszerébe. Az ide érkező adatok alapján 2023. július 1-től kezdődően pontosan láthatóvá és mérhetővé válik egy-egy adott település, térség, de akár a komplett idegenforgalmi szektor teljesítménye, ráadásul különböző bontásban.

Rengeteg időt, ezáltal pedig pénzt spórolhatnak meg a vendéglátó egységek üzemeltetői

A közelmúlt válsághelyzetei, akár a koronavírus-járvány, akár az inflációs helyzet megmutatta, hogy noha a magyar kkv-k sok technológiai fejlesztést kényszer hatására lépnek meg, a jövőben a pénzügyeink intézése egyre inkább az online térbe terelődik, ami pedig előrevetíti, hogy minél előbb szükséges rálépniük a digitális fejlődés útjára. Ezek az innovatív megoldások nemcsak rendkívül hasznosak, de hatékonyak, gyorsak, biztonságosak, ráadásul esetenként még ingyenesek is

– mondja Várkonyi Gábor, a CMO24 Zrt. vezérigazgatója, aki hozzátette, hogy törekednek arra, hogy lehetőség szerint minél több terhet levegyenek a vendéglátósok válláról, ezért a meglévő, számos kényelmi szolgáltatással kiegészített, fizetős konstrukciójuk mellett kínálnak ingyenes bank-terminállal egybekötött megoldást is. A kapott adatokban a felhasználók könnyedén szűrhetnek, naprakészen láthatják az egyes termékek, árucikkek fogyásának mértékét is. A CMO szakemberei gyakorlatilag egy komplett kereskedelmi rendszert építettek fel a vendéglátó egységek üzemeltetői számukra, amivel már rövidtávon is rengeteg időt, ezáltal pedig pénzt spórolhatnak meg.

ePénztárgép – megérkezett a NAV új csodafegyvere

Az online pénztárgépeket 2024-től kezdődően az ePénztárgépek fogják váltani, amelyek már eNyugta adásra is alkalmasak lesznek. A CMO eszközei szoftveres alapokra épülve már most illeszthetőek a kereskedelmi rendszerekhez, valamint biztosítják az eNyugta, az NTAK adatküldés és a felhő alapú cikkek csatlakozását is. A jövőben az eszközökben a mesterséges intelligencia és a kvantum számítógépek megjelenésével megjelenő új veszélyforrások ellen kvantum biztonsági megoldás is beépítésre kerül, hogy a vállalkozó adatai ne kerülhessenek illetéktelen kezekbe. Mindezeken túlmenően az ePénztárgépekből egyszerűen kinyerhetőek lesznek – akár egy gombnyomással – a nyugta és forgalmi adatok, ezzel is támogatva a NAV fejlesztési irányvonalát – hangzott el a teljes egészében magyar tulajdonú CMO technológiai vállalkozás találkozóján, ahol elsőként mutatták be a NAV koncepciójára épülő forradalmian új innovációjukat, az ePénztárgépet, amely a NAV új csodafegyvere lesz a gazdaság fehérítésében.

„Olyan eszközöket szerettünk volna alkotni, amelyekben az NTAK, a pénztárgép és az elektronikus fizetés összeér”

A több hónapos fejlesztésünknek köszönhetően sikerült egy olyan megoldást bemutatnunk, amely Android operációs rendszerrel, érintőképernyővel, két méretben (a kisebb 6, a nagyobb 10 colos) biztosítja a jövő pénzügyi eszközét a magyar vállalkozások széles rétege számára

– mondja Várkonyi Gábor. „Nem túlzás kijelenteni, hogy egyszerre három nagy lépést tettünk előre, hiszen nemcsak az új pénztárgép rendeletnek, valamint az eNyugtának megfelelő eszközöket mutattunk be, hanem egy kiskassza árban kapható, ám szoftveres megoldást is. A negyedik generációs, felhőszolgáltatással összekötött pénztárgépeinket pedig már úgy alkottuk meg, hogy a bankkártyát közvetlenül ehhez az eszközhöz szükséges érinteni, tehát nincs szükség semmilyen más gépre” – teszi hozzá.

NTAK Pos-termin\u00e1l

Rendkívül magas kvantumvédelemmel bíró eszközök

Kutatók, szakértők – köztük olyan neves személyiségek, mint a Twitter, a Tesla és a SpaceX tulajdonosa, Elon Musk, vagy az Apple társalapítója, Steve Wozniak – nyílt levélben fejtették ki a közelmúltban, hogy ugyan a mesterséges intelligenciának jelentős haszna lehet a jövőben, de ha a jelenlegi módszerekkel folytatódik az új modellek programozása, akkor az emberi intelligenciával versengő MI-rendszerek komoly kockázatot jelenthetnek a társadalomra és az emberiségre.

Az Országgyűlés 2013-ban alkotta meg az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvényt (Ibtv.), amely 2013. július 1-én lépett hatályba. Ebben célként fogalmazzák meg a nemzeti elektronikus adatvagyon, valamint az állami- és önkormányzati szervek elektronikus információs rendszereinek, illetve a létfontosságú információs rendszerek és rendszerelemek biztonságának erősítését, továbbá deklarálja, hogy az elektronikus információs rendszerek biztonságáért az üzemeltető, működtető állami szerv a felelős. Ezzel együtt létrehozták a hazai kibervédelmi szervezetrendszert, amelynek alapvető rendeltetése, hogy az állami szervek információbiztonsági feladatainak végrehajtását biztonsági szolgáltatásokkal támogassa, ellenőrizze, az állami szervezetrendszer egésze tekintetében a biztonságtudatosságot fejlessze.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy rendkívül magas kvantumvédelemmel bíró eszközöket szükséges fejlesztenünk, amelyek hatásosan fogják kivédeni a támadásokat. Mi, a CMO-nál azt valljuk, hogy egy innovatív vállalkozásnak nem a múltat, hanem a jövőt kell képviselnie, amely egyre több kihívást tartogat, de számos lehetőséget is teremt arra, hogy pozitív irányba befolyásoljuk a világot

– zárja gondolatait a CMO24 Zrt. vezérigazgatója, Várkonyi Gábor. (x)


Ne hagyd ki!