Hamisított láncfűrészeket foglalat le a NAV
Fotó: Shutterstock

Ez durva, már a láncfűrészeket is nagyban hamisítják

Vámellenőrzéskor bukott meg az az importőr, aki több mint ezer, hamis „STIHL” láncfűrészt próbált az Európai Unió területére csempészni, írja közösségi oldalán a NAV.


A NAV a vámellenőrzéseikor kiemelt figyelmet fordít a hamisítványok forgalomba kerülésének megakadályozására, mert ezek az árukjellemzően nem felelnek meg a biztonsági és fogyasztóvédelmi követelményeknek, veszélyeztethetik testi épségünket, egészségünket és biztonságunkat, olvasható a bejegyzésben.

A NAV Zala Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága pénzügyőrei Kínából származó áruk között elrejtve, mintegy ezeregyszáz, „STIHL” védjegyre hasonlító láncfűrészt találtak. Kollégáink figyelmét az keltette fel, hogy a termékek a gyártó egy régebbi szériájához hasonlítottak, amit ma már nem forgalmaznak.A láncfűrészeket a szakértők is alaposan szemügyre vették, és megállapították, hogy azok silány minőségű hamisítványok, amiket a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül hoztak volna forgalomba.

A jogtulajdonostól kapott információk szerint, az áruk mennyisége alapján ez volt az év második legnagyobb felderítése az Európai Unióban. A hamisított termékek forgalmazásának megakadályozása a gyártók számára is különösen fontos, hiszen a védjegyhez társított minőség csorbítása számukra is jelentős kárt okoz, amellett, hogy a vásárlókra nézve biztonsági kockázatot is jelenthet. A jogtulajdonos kérte a hamisítványok megsemmisítését, az okozott vagyoni hátrány megközelíti a 250 millió forintot. (Nyitóképünk illusztráció)


Ne hagyd ki!