Válaszolt a miniszter a Ryanair kirohanására
Fotó: Shutterstock

Itt a válasz a Ryanair „útszéli rablásos” közleményére

A Ryanair vezérigazgatójának stílusa elfogadhatatlan és hagy maga után kivetnivalót - közölte a gazdaságfejlesztési miniszter az MTI-vel.


Nagy Márton közleményében kiemelte,

Bárcsak akkor is ilyen gyorsan születnének meg a légitársaság válaszai, amikor a magyar állampolgárok fordulnak hozzá ügyfélpanasszal. Reméljük, hogy nem ilyen arroganciával kezelik az utasok problémáit, bár a kialakult gyakorlatuk nem túl empatikus a tapasztalatok szerint
Nem értjük a kettős mércét. Ha a Ryanair ugyanilyen adót például Németországban, Hollandiában, Svédországban és Franciaországban gond nélkül, jogkövető módon befizet - és ezzel kapcsolatban semmilyen problémát nem jelez -, miért épp a magyar eljárással akad gondja

- fogalmazott a gazdaságfejlesztési miniszter.

Hangsúlyozta, persze teljesen érthető, hogy egy multinacionális cég a profitot védi, nem pedig a magyar családokat.

Mindenkitől elvárjuk azonban a tisztességes és jogkövető magatartást - a Ryanairtől is. Aki pedig nem így lép fel, azzal szemben a magyar hatóságok intézkedni fognak

– fogalmazott Nagy Márton

A légitársaság kirohanásáról az extraprofitadó ügyében ITT olvashatsz.

Ne hagyd ki!