Ráfizetett a hazai szállásadó a dugdosott bankkártya terminálra
Fotó: Shutterstock

Ráfizetett a szállásadó a dugdosott bankkártya terminálra

Titkos bankkártya terminállal próbálta elrejteni bevételét egy vállalkozó. A szálláshelyszolgáltatónál a termékértékesítések jellemzően feketén történtek. A vásárlásokat a nyugta, számla helyett mindössze a terminál nyomtatta hőpapír „igazolta”.



A cég által bejelentett, magyar hitelintézetnél vezetett bankszámla adatai nem egyeztek a bankkártya termináljából származó, vásárlást rögzítő igazolás adataival, ezért egyértelmű volt, hogy a vállalkozásnak van egy másik, az adóhivatali nyilvántartásban nem szereplő bankszámlája is.


Az ellenőrzés során kiderült, hogy a terminálhoz külföldön vezetett pénzforgalmi számla kapcsolódik, melynek adatai szerint a számlán jelentős volt a pénzforgalom. A cég képviselője szerint a jóváírások áruértékesítésekhez kapcsolódtak, de ezekről számlát, nyugtát nem állítottak ki.

Sem a forgalmazott áruk beszerzéséről, sem az eladásokról nem voltak bizonylatok. A vállalkozás a NAV jogkövetési vizsgálatának hatására módosította társaságiadó-bevallását is és áfabevallását is, és feltüntette a napvilágra került összegeket. Azonban a termékek beszerzését nem tudta igazolni, vagyis igazolatlan eredetű árut forgalmazott, írja közösségi olalán a NAV.


A NAV a feltárt jogsértés alapján összesen csaknem kétmillió forintnyi mulasztási bírságot szabott ki, és a számvitel rendjének megsértése miatt feljelentést is tett.


Ne hagyd ki!