Használt autókra jellemzően olcsóbb, mint az újakra
Fotó: Shutterstock

Ennyibe kerül manapság a casco

Jelentősen, de infláció alatt emelkedett a személygépkocsikra kötött teljes körű casco szerződések éves átlagdíja tavaly. Ilyen biztosításokat továbbra is igen magas áron lehet kötni, azonban a használt autókra valamivel olcsóbban, mint az újakra.


200 ezer forint felett a casco átlagos díja

205 200 forint volt tavaly a személygépkocsikra kötött teljes körű casco szerződések átlagdíja. Ez 9,5 százalékos drágulás jelent éves alapon, hiszen 2022-ben 187 400 forintos szinten állt. Tehát a tavalyi átlagos áremelkedés nem érte el az általános infláció (17,6 százalék) szintjét – derül ki az Insura.hu adataiból.

A casco átlagdíja 238 300 forint volt az új autóknál 2023-ban. 61 százalékkal magasabb az évfordulós váltók 147 600 forintos éves összegénél. Az előbbinél valamivel alacsonyabban alakult az átlagösszeg a használt járműveknél, ahol 198 200 forintos szinten mértek. A tavalyi cascók 12 százaléka tíz évnél idősebb járműre szólt.

A HVG megjegyzi, a casco mellé a szerződők 40 százaléka kiegészítő biztosítást is kötött. A leggyakoribb az üvegkár-önrészbiztosítás, de népszerű az avulásmentes térítés (9 százalék) és a hibás tankolásra kötött biztosítás (8 százalék) is.

Meglepő, de nem a kötelezőből van a legtöbb biztosítás

Egyébként a megkérdezettek 86 százalékának volt valamilyen biztosítása, és egyre többen kötnek hitelfedezeti biztosítást a nem várt élethelyzetekre - derült ki az MBH Bank, reprezentatív kutatásából, amely a magyar lakosság biztosítási szokásait vizsgálta.

A kutatási összefoglaló szerint az ügyfelek 71 százalékánál a biztosítás díja az elsődleges szempont, de egyre jelentősebb azok aránya, akik a szerződésbe foglalt szolgáltatások (36 százalék) vagy a megbízhatóság (31 százalék) alapján választanak biztosítást.

A kutatás eredménye szerint a válaszadók 82 százaléka lakásbiztosítást kötött. Ezt követi a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 68 százalékkal, majd a baleset- és az életbiztosítás 48-48 százalékkal. Utóbbin belül a nyugdíjbiztosítás is hangsúlyos, ami mutatja, hogy a nyugdíjas évekre vonatkozó öngondoskodásnak is egyre nagyobb szerepe van.

A lakásbiztosításoknál jellemző probléma, hogy a biztosítással rendelkezők 45 százaléka nem frissíti évről évre az ingatlan értékét, így alulbiztosítottá válhat az ingatlan.

  • Utasbiztosítást a válaszadók fele kötött, jellemzően a tengerparti utazások alkalmával, legfőképp egészségügyi kockázatokra.
  • A hitelfedezeti biztosításokat a megkérdezettek 40-45 százaléka ismeri, ami az MBH szerint rendkívül fontos, mert minél hosszabb egy adott hitel futamideje, annál valószínűbb, hogy a törlesztés során nem várt esemény - betegség, baleset vagy akár tartós munkanélküliség - következik be.
  • A megkérdezettek több mint fele tisztában van azzal, hogy biztosításokat a bankjukon keresztül is lehet kötni. Az online ügyintézés lehetőségét csak 26 százalék jelölte meg fontosként.

Ahogy nő az internetes vásárlások aránya, illetve az online felületen vásárolt cikkek értéke, úgy egyre nagyobb az online piactereken is a biztonságos vásárlás iránti igény. Ezt az igényt szolgálja ki az internetes térben elkövetett csalások esetére köthető biztosítás, amiről a válaszadók 72 százaléka még nem hallott, pedig rendkívül hasznos eszköz a visszaélések megakadályozására - hívta fel a figyelmet az MBH.


Ne hagyd ki!