A BYD a prémium szegmensben is versenyre kel Európa autógyártóival: a Denza a BMW és a Mercedes modellek innovációival és árával konkurálna.
BYD
A világ legnagyobb elektromos autógyártója, a BYD hivatalosan is bejelentette prémiummárkája, a Denza európai debütálását a milánói Design Héten. A kínai cég célja, hogy versenybe szálljon a kontinens legismertebb prémium autóival, mint a BMW és a Mercedes-Benz - számol be a Világgazdaság.
Érkezik a Z9 GT és a D9
A Denza a tervek szerint mindig a legújabb technológiai fejlesztéseket fogja bemutatni, mielőtt azok a BYD egyéb járműveiben is elérhetővé válnának.
Bár a BYD globális eladásainak több mint 90 százaléka egyelőre Kínában koncentrálódik, a cég gyors ütemben terjeszkedik, és egyre inkább a nemzetközi piacokra összpontosít. Európai gyárberuházásaival párhuzamosan így saját prémiummárkáját is szeretné bevezetni. A BYD idén októberben nyitja meg első európai gyárát Magyarországon, majd 2026 márciusában Törökországban startol egy üzem. A két egység évente összesen 500 ezer autó gyártására lesz képes.
A Denza márka egyelőre még kis részesedést képvisel a BYD eladásaiból, de komoly tervekkel rendelkezik. Az európai piacra egy sportos, ezer lóerős Z9 GT kombival lépnek be, amelyet 2026 elején egy hibrid verzió követhet. A Denza palettáját év végén egy D9 luxus egyterű is bővíti, és a jövőben terepjárók is csatlakozhatnak hozzá.
Ezek a villanyautók futnak a magyar utakon
A Villanyautósok.hu oldal közölte a Datahouse adatai alapján, hogyan is nézett ki 2024. december 31-én a hazai e-autó park. Érdekesség, hogy a lista első két helyezettjét már nem gyártják.
A lista első 15 helyezettje
# | Márka | Típus | Darabszám 2024.12.31 | Változás |
---|---|---|---|---|
1 | NISSAN | LEAF | 6765 | 19% |
2 | BMW | I3 | 6408 | 29% |
3 | TESLA | MODEL 3 | 5051 | 96% |
4 | TESLA | MODEL Y | 3195 | 102% |
5 | RENAULT | ZOE | 3036 | 20% |
6 | HYUNDAI | KONA | 2361 | 88% |
7 | KIA | NIRO | 2183 | 24% |
8 | VOLKSWAGEN | GOLF | 2098 | 19% |
9 | HYUNDAI | IONIQ | 1999 | 30% |
10 | VOLKSWAGEN | UP! | 1720 | 8% |
11 | DACIA | SPRING | 1532 | 49% |
12 | TESLA | MODEL S | 1277 | 31% |
13 | VOLKSWAGEN | ID.3 | 1249 | 57% |
14 | FIAT | 500 | 872 | 23% |
15 | SKODA | ENYAQ | 772 | 41% |