Ráncfelvarráson esett át a BYD Dolphin: modernizálták a fényszórót, módosítottak a lökhárítón. Most így néz ki. A Dolphin lesz az egyik modell, amelyet Európában Szegeden gyártanak majd.
A belépőszintű verzió 95 lóerős, az új középső kivitel 177, a legpotensebb kivitel pedig 204 lóerős teljesítményt ad le. A ráncfelvarrt változat elsősorban modernizált fényszóróiról és módosított lökhárítóiról ismerszik meg, miközben a hossza minimálisan nőtt - írja a HVG.
A BYD Dolphin jelenleg 12,6 millió forinton nyit Magyarországon, amely összeg ellenében egy 204 lóerős, 310 Nm nyomatékú, 60,4 kWh kapacitású, 427 kilométeres hatótávú kompakt villanyautónk lehet.
Szegeden készül majd a Dolphin is
A kínai BYD jövőre megkezdi a kompakt elektromos autók gyártását Európában – jelentette be Stella Li, a BYD európai vezetője. “A gyártás felfuttatásását 2025 végén kezdjük meg. Az első két modell, amelyet gyártani fogunk, a Dolphin és az Atto 3 lesz” – mondta Li a Capital üzleti magazinnak, hozzátéve, hogy az első kettőt további modellek követik majd. A BYD szegedi üzemének építése még folyamatban van, az ott gyártott autók mentesülnek a Kínában gyártott elektromos járművekre kivetett uniós vámok alól.
Sorra dönti a rekordokat a BYD
A BYD novemberben közel 507 ezer úgynevezett új energiával hajtott autó (NEV, New Energy Vehicle), azaz akkumulátoros vagy konnektorból tölthető elektromos autó értékesítésével, ami új havi csúcs. Az év első 11 hónapjában pedig 3,741 millió autót adott el, ami szintén rekord. Az idei év harmadik negyedében pedig először fordult elő, hogy a BYD több autót adott el, mint a Ford, a Nissan vagy a Honda. Autóipari szakértők már arról beszélnek, a BYD technológiai szárnyalása a Ford 100 évvel ezelőtti és a Toyota 30 évvel ezelőtti eredményeihez hasonlítható.