Autópályamatrica,a szlovákoknál is lesz egynapos
Fotó: Shutterstock

Szlovákiában is lesz egynapos sztrádamatrica, ennyibe kerül

Szlovákiában a parlament döntésének megfelelően augusztus 1-től vásárolhatunk egynapos sztrádajegyet, az ára 5,40 euró lesz.


Az egynapos jegy bevezetése mellett egyúttal eltörölték az éves matricát, amely az adott naptári év utolsó napjáig volt érvényben. Maradt viszont a 365 napos sztrádajegy, írja a parameter.sk.

Az egynapos jegy bevezetése jelentős segítséget jelent azoknak, akik rövidebb kirándulásokat terveznek az országban, valamint azoknak a külföldi turistáknak, akik átutaznak Szlovákián a nyári vakáció idején

– mondta Jozef Ráž közlekedési miniszter.

Az egynapos jegy a vásárlás napján lesz érvényes, nem pedig a vásárlást követő 24 órán át. Ugyanígy működik a rendszer például Csehországban vagy Ausztriában. Magyarországon április eleje óta lehet egynapos matricát venni 5150 forintért. A szlovák napijegy átszámítva 2130 forintba kerül.


Ne hagyd ki!