Áprilisban átlagosan 16,7 százalékos árkedvezményt adtak a németországi kereskedők az elektromos járművekre, 1,8 százalékponttal nagyobbat a márciusinál. Magyarországon a Volkswagen csökkentett árat 2-6 százalékos mértékben.
Németországban január óta az elektromos autókra vonatkozó kedvezmények három százalékponttal nőttek, ami a legnépszerűbb modellek esetében több mint ezer euró (400 ezer forint) megtakarítást jelent.
Folytatódik az árcsökkenés
Szakértők előrejelzései szerint az árak csökkenése a következő hónapokban is folytatódni fog. Az autógyártók nyomás alatt állnak, hogy több elektromos járművet adjanak el az Európai Unió szén-dioxid-kibocsátási céljainak teljesítése érdekében. Egyes márkák a közelmúltban megváltoztatták forgalmazási rendszereiket, ami a gyenge kereslet élénkítése érdekében a kereskedőknek nyújtott ösztönzők és promóciós kampányok újbóli bevezetéséhez vezetett.
A belső égésű motorral szerelt járművekre és a plug-in hibridekre adott kedvezmények áprilisban kissé csökkentek, és január óta sokkal kisebb mértékben emelkedtek, mint az elektromos járművekre adott ösztönzők.
Árat csökkentett a Volkswagen is Magyarországon
Valamivel alacsonyabb áron vásárolhatók meg e hét keddjétől Magyarországon a Volkswagen ID.3, ID.4 és ID.5 modellek. Az árcsökkentés mértéke 2 és 6 százalék között mozog - számol be a Villanyautósok.hu portál.
Az ID.3 Start változatának indulóára 12,59 millió forintra, a Start Prime verzió alapára pedig 13,09 millióra módosult.
Az ID.4 Start változata 12,99 milliótól vihető haza, a Start Prime felszereltség pedig 13,49 millió forinttól indul.
Az ID.4 Pro Prime és Pro változatainak ára körülbelül 6 százalékkal csökken, az ID.5 Prime és Pro verzió pedig 3,5%-kal kerül kevesebbe A GTX modell 2 százalékkal lett olcsóbb.
Érzik a kínai árnyomást is
A kínai márkák érkezése, valamint a fogyasztók igényei miatt a hagyományos autógyártókon egyre nagyobb a nyomás, hogy előálljanak saját olcsó villanyautóikkal. A Volkswagen is bejelentette saját "legolcsóbb e-autóját", az Every1-est, egyelőre még csak koncepcióautó formájában. Ára az ígéretek szerint 20 000 euró körül (8 millió forint) alakul.
A Dacia és a Nissan is olcsó autót épít a Renault Twingo alapjaira. A hírek szerint a román márka változata 18 ezer eurónál (7,2 millió forint) is kevesebbe kerül - írtuk korábban.