Jóval alacsonyabb a használt, hagyományos autók ára, mint az e-modelleké
Fotó: Shutterstock

Használtból ezért kevésbé kapósak az e-autók

A hasonló korú használt autók között a tisztán elektromos meghajtású, illetve a hibrid járművek ára akár többszöröse is lehet a benzines vagy dízeles modellekének. Igaz, ennek ellenére egyre többen érdeklődnek az előbbiek iránt.


Sokkal drágábbak a használt e-modellek, mint a hagyományos autók

A Használtautó.hu legfrissebb adatai alapján továbbra is a belső égésű motorosok dominálnak az e-autókkal szemben a magyar használtautó-piacon. A magasabb keresletük elsősorban a lényegesen alacsonyabb árukkal magyarázható.

Igaz, folyamatosan növekszik a tisztán elektromos autók népszerűsége. Sőt, mára több figyelmet kapnak, mint a hibrid modellek.

Például a portál 2023-as adatai alapján a 518 ezer benzines és a 400 ezer dízelautós hirdetésükre együttesen több mint 5 millió telefonos megkeresés érkezett. Ezzel szemben a közel 29 ezer villanyautóra és a 24 ezer hibridre összesen 58 ezer.

Egyértelmű, hogy a vevők pénztárcamérete és az abból fakadó árérzékenység miatt továbbra is a hagyományos motorú autók preferáltak. Egy 10 évesnél idősebb elektromos vagy hibrid átlagára ugyanis egy 10 évesnél idősebb benzines vagy dízelautó átlagárának akár több mint kétszerese is lehet. 10 évesnél fiatalabb modellek esetében pedig még mindig másfélszeres szorzót látunk

idézi Horváth Andrást, az oldal szakértőjét a HVG.

Ezek voltak a legnépszerűbb modellek a magyar újautópiacon 2023-ban

Egyébként az Esztergomban gyártott kompakt Suzuki S-Cross szabadidő-autóból 5936 darabot adtak el az újautópiacon Magyarországon 2023-ban. Ezzel ez lett az év legkeresettebb személyautója itthon. A modell 7,5-12,5 millió forint között és kétféle hibrid hajtással kapható idehaza.

A lista második helyezettje a szedán és kombi változatokban készülő Skoda Octavia lett, amelyből 5608 darab talált gazdára tavaly. A cseh autó nyitóára 9 millió forint körül van Magyarországon.

A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a szintén Esztergomban készülő Suzuki Vitara került. A crossoverből 4979 példányt adtak el az elmúlt 12 hónapban. Az ára 7-12 millió forint közé esik idehaza.

Viszont a márkák közötti versenyt a Toyota nyerte 14 223 darabos eladással. A japánok legnépszerűbb autója (egyben a negyedik legkeresettebb modell) a Corolla volt itthon. Ezen a listán második helyen zárt a Suzuki 12 167 értékesítéssel, valamint a Skoda lett a harmadik 10 916-tal.

Ne hagyd ki!