Mclaren W1
Mclaren

Bemutatták a legerősebb utcai Mclarent - 1275 lóerős, így néz ki

A W1 az eddigi legerősebb utcai McLaren, a 300 km/h-s sebességet 13 másodpercen belül éri el. Ára közel 1 milliárd forintnak megfelelő fontnál kezdődik, de már minden példány elkelt.


A W1-ben egy vadonatúj fejlesztésű duplaturbós V8-as motor van, ami önmagában 928 lóerős és 9200-as fordulatnál tilt. Ehhez kapcsoltak egy elektromotort, ami további 347 lóerőt ad – így jön össze az 1275 lóerős összteljesítmény, 1340 Nm maximum nyomatékkal, amit a hátsó kerekekre ad le - mutatja be a hiperautót a Totalcar.

Másodpercek alatt 200-zal száguld

Tömege mindössze 1399 kg. Az elektromotor 20 kilós, az akkumulátora pedig hasonlóan könnyű lehet, tekintve, hogy 1,384 kWh-s. 0-100 km/-h-s sebességre 2,7, 200-ra 5,8 másodperc alatt gyorsul fel. Végsebességét 350 km/h-nál szabályozták. A megálláshoz 200 km/h-ról 100 méter kell neki, 100-ról pedig 29.

A McLaren W1 ára kétmillió fontról, vagyis 960 millió forintról indul és összesen 399 darabot gyártanak belőle. Megvásárolni már nem lehet, ugyanis mindegyik példány elkelt.

Íme a versenytárs

Bugatti Tourbillon

Bugatti

Júniusban mutatták be a Mclaren W1 konkurenciáját a Bugatti Chiron utódját, a Tourbillont. A hibridet egy 1000 lóerős szívó V16-os hajtja, összteljesítménye pedig 1800 lóerő. A Tourbillon 3,6 millió euróról (közel 1,5 milliárd forint) indul, és kezdetben 250 darabot készítenek belőle. Az első darabok 2026-ban készülnek el. A Tourbillon álló helyzetből 100 km/h-ra két másodperc, 200-ra öt másodperc, 300-ra pedig pedig tíz másodperc alatt gyorsul. Szabályozott végsebessége 379 km/h, de ez egy speciális beállítással 444 km/h is lehet.


Ne hagyd ki!