Leállt a Lada az egyik modell gyártásával
Fotó: Shutterstock

Besült a Lada projektje, 170 darabnál lefújták a gyártást

Mindössze 170 darabot raktak össze a Lada X-Cross 5-ből, ami gyakorlatilag egy kínai alkatrészekből felépített crossover. A projekt elsősorban azt a célt szolgálta, hogy bebizonyítsák, van jövője a szankciók következményeként elhagyott korábbi Nissan-gyárnak Szentpéterváron.


A Lada X-Cross 5 először nyáron tűnt fel, és nem volt más, mint a kínai FAW Bestune T77 nevű modell átcímkézett változata – írja orosz forrásokra hivatkozva a hvg.hu. A kocsikban egy 1.5 literes turbómotor volt, ami 160 lóerős.

Az eredeti tervek szerint a modellnek már 2023 harmadik negyedévében sorozatban kellett volna készülnie, és több mint tízezer darab gyártásáról beszéltek. A határidőket végül elnapolták, majd hivatalossá vált, hogy lefújják az egész projektet. A háttérben az lehet, hogy a kínaiak mégsem adták áldásukat arra, hogy Ladaként árulják az autójukat.


Makszim Szokolov, az AvtoVAZ vezére mindenesetre sikeresnek ítélte a projektet, megjegyezte, hogy maga is egy Lada X-Cross-szal jár, amivel teljesen elégedett. A 170 elkészült járműből egy sem kerül kiskereskedelmi forgalomba, 50 darab Moszkvában már gazdára talált, 60-at pedig a cég vezetői kapnak majd meg. Azt, hogy mi lesz a többi projekt sorsa, nem lehet pontosan tudni.

Ne hagyd ki!