Nyomatékosította a Lidl, a vásárlóknak ingyenes a parkolás
Fotó: Shutterstock

Lépett a Lidl: a vásárlóké az elsőbbség a parkolóiban

Az áruházlánc a vásárlók kényelme érdekében változtatta meg az egyik budapesti áruházánál a parkolási díjakat. Az első óra mindenkinek ingyenes, de aki ennél tovább akarja a Csalogány utcai Lidl mélygarázsban tartani a kocsiját, annak a korábbinál mélyebben kell a zsebébe nyúlnia.


A budapestkornyeke.hu portál a Lidl Plusz alkalmazáson keresztül befutott tájékoztatásra hivatkozva azt írja, az első óra változatlanul ingyenes ( ennyi idő alatt le lehet zavarni egy bevásárlást. A szerk.), de a második óra már 1500 forintba kerül, a harmadik órától pedig 15 ezer forintos napidíjat szednek a Csalogány utcában. Az áruházlánc szerint sokan nem vásárlási célokra is használják a parkolóikat, emiatt kénytelen bevezetni a magas parkolási díjakat.

A portál felidézte: a Lidl üzleteinél többnyire ingyenes a parkolás, azonban több helyen eddig is kellett fizetni a második megkezdett óra után.

Fizetős a parkolás a második órától Budapesten a 14 kerületi Mogyoródi út 23–29., a 15. kerületi Erdőkerülő u. 26., a 8. kerületi Hungária krt. 26., a 8. kerületi Teleki tér 1., és a 3. kerületi Huszti út 20. szám alatt található boltoknál.

Vidéken az érdi Diósdi u. 2–4., a ceglédi Törteli út 2., a kecskeméti Izsáki út 2., a pécsi Siklósi út 52/A és Lázár Vilmos u. 10., a szegedi Makkosházi krt. 21. és a váci Naszály utca 20. szám alatt található Lidl üzleteknél.

Ezeknél az üzleteknél a második órában 1500, majd a két órát meghaladó parkolás esetén az üzlet napi zárásáig 2500 forintos díjat kell fizetni.

Ne hagyd ki!