Az autó sorozatgyártása ebben a félévben kezdődhet
Fotó: Shutterstock

Hamarosan érkezik a megújult Skoda Octavia

Ráncfelvarrást kap a Skoda 2019-ben debütált, negyedik generációs Octaviája. A csehek megújult középkategóriás autójának a sorozatgyártása ebben a félévben kezdődhet.


Új verzió érkezik Skoda Octaviából

Az Octavia legújabb, negyedik generációját 2019 novemberében mutatta be a Skoda. Ebből a modellből érkezik egy újabb, ráncfelvarráson átesett verzió ebben a félévben.

Az első szembetűnő változások a faceliftes Octavián az új hűtőrács, az átrajzolt fényszóró és hátsó lámpa, valamint a modernizált lökhárítók, illetve az újfajta, könnyűfém felnik lehetnek. Az utastérben a megújult kijelzőkkel és a modernizált felhasználói felülettel rendelkező, továbbfejlesztett műszerfal jelentheti a legnagyobb változást.

A HVG megjegyzi, az új Octavia 1-2 liter közötti benzinmotorjai 110-245 lóerővel, a 2 literes TDI egységek 115-200 lóerővel, a plug-in hibridek pedig 204-245 lóerővel érkezhetnek. Viszont várható egy 130 lovas földgázüzemű változat is. Arra is számítani lehet, hogy kapható lesz hatfokozatú kézi-, illetve hétfokozatú duplakuplungos automata váltóval szerelt változat is.

A megújuló modellt februárban mutathatják be. A sorozatgyártása pedig a második negyedévben kezdődhet.

Heteken belül érkezik a Volkswagen Golf legújabb verziója is

Azonban nemcsak a Skoda kezdi egy klasszikus modellje frissítésével az évet. A német Volkswagen autógyártó 1974-ben jelentkezett az első Golffal. Az idén 50. születésnapját ünneplő autó jelenleg a nyolcadik generációjánál tart.

A több mint 37 millió példányban készült kompakt eddigi legújabb, ugyancsak 2019-ben debütáló modelljét mintegy 10,7 millió forintos alapáron kínálják Magyarországon. Ennek a frissített verziója lesz a január végén bemutatandó új VW Golf.

A debütáló Golf külső megjelenésében minimális változás várható az elődjéhez képest. Kissé a lámpák és a lökhárítók módosulhatnak, más változásra kevésbé lehet számítani. Viszont az utastér jobb minőséget, valamint 15 colos képátlójú infotainment kijelzőt ígér. Emellett tisztább üzemű és szerényebb fogyasztású motorral állhat elő a wolfsburgi gyártó.

Ezek lehetnek 2024 legjobb személyautói

Egyébként 2024 Év Autóját csak február 26-án fogják bejelenteni a Genfi Autószalonon. Azonban az 59 tagú, szakújságírókból álló szakértői zsűri már készített egy 28, később egy hét modellből álló szűkített listát, amit a napokban közöltek.

A szakemberek ennél a díjnál csak olyan tavalyi autómodelleket vizsgáltak, amelyeket 2023 végéig legalább öt európai piacon kapni lehetett. A hetes listájukra több tisztán elektromos meghajtású autó is felkerült. De soroljuk a döntősöket:

  • BMW 5-ös sorozat (G60)
  • BYD Seal
  • Kia EV9
  • Peugeot E-3008/3008
  • Renault Scenic
  • Toyota C-HR
  • Volvo EX30

2023 Év Autója a tisztán elektromos hajtású Jeep Avenger volt.


Ne hagyd ki!