Ha megvetted tőlük, egy évig nem adhatod el ”csak úgy”
Fotó: Shutterstock

Beperel a Tesla, ha megszeged az eladási korlátozásukat

Nyilvánosságra hozta a Tesla az egyik új autója forgalmazásával kapcsolatos részleteket. Ebből kiderül, szerződésben rögzítik, ha valaki újonnan megvásárolta tőlük a járművet, egy évig nem adhatja kénye-kedve szerint tovább, különben perrel néz szembe.


Nem enged a nyerészkedésnek a Tesla

November végén indul a Tesla Cybertruck forgalmazása. A futurisztikus külsejű villanypick-upra óriási az érdeklődés. Ha felpörgetik a gyártását, akkor is hosszú idő lesz, mire ki tudják szolgálni az igényeket.

Azonban a Vezess szerint az amerikai autógyártó próbálja meggátolni a nyerészkedést a pick-upjain. A Cybertruck forgalmazásával kapcsolatos, a napokban nyilvánosságra hozott részletekből kiderül, szerződésbe foglalja Elon Musk cége, hogy ha valaki megveszi tűlük az autót újonnan, egy évig nem adhatja el. Ezzel próbálják elkerülni, hogy a vásárló ne értékesíthesse azt a nagy kereslet miatt felvert, akár sokszoros áron.

Azt, aki 12 hónapon belül mégis megválik a kocsijától, az autógyártó be fogja perelni, akár 50 ezer dollár (durván 17,6 millió forint) kártérítést követelve. Sőt, megtagadhatják tőle új Tesla vásárlását is.

Amennyiben a tulajdonos erős érvekkel meg tudja indokolni, miért akarja a vásárlást követő egy éven belül eladni az új Cybertruckját, a Tesla visszavásárolja azt némileg alacsonyabb áron a használatból eredő amortizáció miatt.

Olcsóbb villanyautók gyártását tervezheti Európában a Tesla

Egyébként a Reuters értesülése szerint nagyjából 25 ezer euróba (körülbelül 9,5 millió forintba) kerülő villanyautót gyárthat a Tesla a Berlin melletti üzemében, feltehetően az európai piacra. Azonban az egyelőre nem derült ki, mikor indulhat a meglehetősen kedvező árú tisztán elektromos autó gyártása.

Elon Musk a napokban látogatta meg a grünheidei gyárat, ahol egyebek mellett tájékoztatta a helyi vezetést az új, olcsóbb autók ottani gyártására vonatkozó terveiről. A németországi üzemben egy sokkal drágább Teslát, a Model Y-t gyártják jelenleg.

A Reuters szerint az olcsóbb modell bevezetését elsősorban az indokolhatja, hogy a kutatások szerint a villanyautók magas árszintje igencsak korlátozza a technológia elterjedését Európában és az Egyesült Államokban is. A JATO Dynamics egyik felmérése pedig rávilágít, hogy amíg az öreg kontinensen 2023 első felében több mint 65 ezer euró, azaz durván 25 millió forint volt a tisztán elektromos autók átalgára, Kínában nem sokkal több mint 31 ezer euró, vagyis körülbelül 12 millió forint.

Viszont a Reuters forrása szerint a Tesla egyik újítása a közeljövőben lehetővé teszi az autóik alsó részének fröccsöntését, ami sokkal olcsóbbá, valamint gyorsabbá teheti a villanyautóik gyártását.

Ne hagyd ki!