Tesla szalon
Fotó: Robert Way / Shutterstock.com

Lelassult a Tesla

A vártnál ugyan kevésbé, de így is visszaesett a Tesla autókiszállítása az idei második negyedévben éves összevetésben. Az idei első három hónapban 8,5 százalékos csökkenést regisztráltak, a második negyedévben ehhez képest mérséklődött a visszaesés üteme.


A cég tájékoztatása szerint a június végéig tartó negyedévben 443 ezer 956 járművet szállított ki, 4,7 százalékkal kevesebbet mint egy évvel korábban. Elemzők nagyobb visszaesésre, 436 ezer kiszállított autóra számítottak. Az idei második negyedévben a Model 3 és Model Y modellekből 422 ezer 405-öt, a többiből pedig összesen 21 ezer 551-et szállított ki a Tesla. Az áprilistól június végéig tartó három hónapban a Teslánál 410 ezer 831 jármű készült, 14,3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Ez a helyzet Európában

A Tesla Model Y volt a legkelendőbb autó tavaly világszerte, azon belül Európában is. Azonban idén nagyot estek az eladásai az öreg kontinensen. Például a májusi értékesítései csupán az 51 százalékát érték el egy évvel korábbi szintnek – mutattak rá a Dataforce adatai. Így 2024 ötödik hónapjában csak a 18. legkeresettebb modell volt ebben a régióban.

Az autómodell népszerűségének visszaesése azzal is összefügg, hogy egyes vásárlási támogatások megszűnése után nagyot esett a kereslet a villanyautókra Európában. A helyzeten a Model Y frissítései sem tudtak javítani.


Ne hagyd ki!