Több mint 9 ezer régi Trabant fut a magyar utakon
Fotó: Shutterstock

9 ezer magyar nem tud vagy nem akar szabadulni a Trabijától

A Magyarországon forgalomban lévő személygépkocsik átlagéletkora elérte a 15 évet. Nem ritka, ha valaki 35 éves Trabanttal találkozik a hazai utakon – derül ki a HVG legfrissebb számából.


Egy ideje megint folyamatosan öregszik a magyar autóállomány. A hazai gépkocsipark először 2002-ben közelítette meg az emberi életben a fiatalkorúság alsó határaként emlegetett 12 évet, amit majd' egy évtizednyi „fiatalodás” követett, 2007-re már a 10 évet közelítette az átlag. 2011-től aztán ismét az öregedés évei következtek. A tavalyi magyar mutató így már több mint 3 évvel marad el az EU átlagától (ami 11,8 év), és a környező EU-országok közül is csak Romániában rosszabb a helyzet (16,8 év), írja a HVG.

A Magyarországon először forgalomba helyezett személykocsik több mint fele használt, jellemzően Nyugat-Európából behozott, néhány éves jármű. Csakhogy ezek, még ha viszonylag jobb állapotban érkeznek is, jellemzően addig futnak a hazai utakon, amíg – újabb tulajdonosváltásokon átesve – maguk is szétesnek.

Az átlagosan 42,4 éves Moszkvicsokból is több mint háromszáz, a 34,5 éves átlagéletkorú Trabantokból pedig 9 ezernél is több pöfög a magyar utakon. A hasonló átlagéletkorú (34,7 év) Wartburgokból pedig tavaly 4 165 futott vagy döcögött idehaza.


Ne hagyd ki!