Büntetett a jegybank az előtörlesztésben tapasztalt banki hiányosságok miatt
Fotó: Shutterstock

16-ból 14 hazai bank botlott az előtörlesztési vizsgán

A lakossági előtörlesztéseknél a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a fogyasztók széles körét érintő, jelentős hiányosságokat tárt fel négy banknál, ezért 27 millió forint bírságot szabott ki az érintett piaci szereplőkre - közölte a jegybank. De van itt más is.


A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvény 2021. március 10-től előírt módosítása szerint, ha egy lakossági ügyfél jelzi előtörlesztési szándékát, akkor a hitelezőnek 5 munkanapon belül rendelkezésére kell bocsátania az előtörlesztésre vonatkozó információkat, s ugyancsak 5 munkanapon belül el kell számolnia a hozzá beérkezett előtörlesztési összeget.

Az MNB 16 hitelintézet erre vonatkozó gyakorlatát tekintette át. Két intézménynél nem tárt fel hiányosságot, a többi piaci szereplőnél ugyanakkor különböző jellegű és súlyosságú jogszabálysértést állapított meg.

Az MNB több esetben azonosított olyan gyakorlatot, amely időben korlátozta a fogyasztó előtörlesztési lehetőségét, mert az arra vonatkozó szándék bejelentését csak bizonyos időszakban fogadta el. Az egyik hitelintézet hitelkártya-terméke esetében ezt az ügyfelek csak a tárgyhó 1. napja és az aktuális törlesztési határnap közötti időszakban jelezhették. Más piaci szereplőknél a fogyasztóknak előtörlesztésüket előzetesen legalább 5 vagy 30 munkanappal korábban be kellett jelenteniük.

A jegybank feltárta, hogy számos intézmény nem mindenkor tartotta be a törvényi 5 munkanapos határidőt az – előtörlesztésre vonatkozó információkat, annak következményeinek számszerűsítését és a kapcsolódó feltételezéseket tartalmazó – ügyféltájékoztatás rendelkezésre bocsátása kapcsán. Pár hitelintézet a fedezetlen hiteleknél (pl. áruhitel, személyi kölcsön) egyáltalán nem nyújtott előzetes tájékoztatást, mások ezt csak késve, az előtörlesztési szándék bejelentését követő 5 munkanapon túl adták meg.

A fogyasztók széles körét érintő, jelentős problémák miatt öt határozatában négy intézményre - Erste Bank Hungary Zrt., MBH Bank Nyrt., Takarékbank Zrt., Takarékbank Jelzálogbank Nyrt. - összesen 27 millió forint összegű bírságot szabott ki.

A hitelintézetek többsége már az MNB megkeresésének hatására - fejlesztésekkel, folyamataik, szabályzataik és formanyomtatványaik átalakításával, illetve ügyintézői oktatással - megkezdte a feltárt hibák javítását - közölte a Magyar Nemzeti Bank.


Ne hagyd ki!