10 hazai bank emeli meg a számlavezetési díjakat
Fotó: Shutterstock

10 hazai bank emeli meg a számlavezetési díjakat

Az egyoldalú díjemelésekre csak a jogszabályok szerint történhet, ennek betartását az MNB ellenőrzi. Az ügyfeleknek – januárig megkapott éves számlakimutatásuk segítségével is – érdemes áttekinteni számlaterheiket, s számla- vagy akár bankváltással költséget spórolni, hívja fel a figyelmet a jegybank.


A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összegzése alapján 2023. május 1-ig 10 bank növeli a lakossági számlák díjait, ezáltal akár több ezer forinttal is megemelve a fogyasztók éves terheit. A díjemelések egyes esetekben akár a tavalyi 14,5 százalékos infláció mértékét is meghaladhatják.

A számladíjakat a pénzforgalmi szolgáltatók kizárólag a hitelintézeti, valamint a pénzforgalmi törvények adta keretrendszer betartásával változtathatják meg. A fogyasztók számára a díjakat csak akkor lehet egyoldalúan, számukra kedvezőtlenül módosítani, ha annak feltételeit az ügyféllel eredetileg megkötött keretszerződésben egyértelműen rögzítették. A díjemelésre okot adó feltételeket oklista tartalmazza, amelyeket a szolgáltatók jellemzően a keretszerződés részét képező Általános szerződéses feltétekben vagy Üzletszabályzatban tesznek közzé.

Az oklisták nem egységesek, ám kivétel nélkül mindegyik tartalmazza, hogy a számladíj az infláció mértékével emelhető. A gyakorlatban azután, hogy a Központi Statisztikai Hivatal közzétette az előző évi fogyasztóiár-indexet, az intézmények meghirdetik, hogy melyik termékük díjtételeiben érvényesítik azt. A jogszabályok lehetőséget (és nem kötelezettséget) adnak az emelésre. Az éves inflációra hivatkozva az intézmények emellett nem alkalmazhatnak annál nagyobb mértékű emelést.

Az oklistákban ugyanakkor egyéb indokok is szerepelhetnek a díjmódosításra. Előfordulhat például, hogy az intézmények a számukra jogszabályváltozás miatti intézményi többletfizetési kötelezettséget (adóemelkedést) hárítják át jogszerűen. Ilyenkor összeadódhat a több elemből álló emelés mértéke.

Üzleti megfontolásból előfordulhat, hogy a lehetséges mértéknél mérsékeltebb emelést hajt végre egy intézmény. Megeshet viszont az is, hogy egy adott évben (részben vagy egészben) nem módosítja az inflációnak megfelelően díjait, ám a következő évben az előző két év inflációjának megfelelő mértékkel emel. Van példa arra is, hogy egy intézmény nem az éves fogyasztóiár-indexek, hanem a korábbi emelés óta eltelt havi inflációk alapján emel, s így például másfél évnyi pénzromlás hatását érvényesíti.

Jogszabály szerint (az egyúttal a számlaszerződést is módosító) díjemelést tartalmazó Hirdetményt annak hatálybalépését megelőzően két hónappal közzé kell tenni. Ezt a fogyasztók az intézmények honlapján a később, vagy a jövőben hatályba lépő Hirdetmények között találhatják meg. Ezekben a szolgáltatóknak meg kell jelölniük a díjemelés okát, s átláthatóvá kell tenniük a módosuló díjtételeket.

Ha egy ügyfél jogszerűtlennek tartja a bankja által vele szemben megtett díjemelést, első lépésként célszerű írásban panaszt tennie annál. Amennyiben ezt az intézmény elutasítja, az MNB-hez fordulhat jogorvoslatért.

A díjemelések jogszerűségét az MNB folyamatos felügyelése során tekinti át. Jogsértés gyanúja esetén vizsgálatot indít, illetve indokolt esetben akár jogszabálymódosítási javaslatot is megfogalmazhat a jogalkotó felé a fogyasztói érdekek védelmében.

Az elmúlt években a pénzügyi szektor jogkövető magatartását nagymértékben erősítette az MNB-nek a díjemelésekkel kapcsolatos 2013-14. évi vizsgálatsorozata. Ez összesen 142 intézménynél állapította meg a pénzügyi tranzakciós illeték áthárításához kötődő jogszabályellenes díjemelést. Az MNB intézkedése révén akkor – 1,86 milliárd forint bírság kiszabása mellett – az intézmények 4 milliárd forintot térítettek vissza az ügyfeleknek. Ennek is köszönhetően az elmúlt években a díjemelések szabályszerűségét áttekintő folyamatos felügyelés során nem merült fel olyan intézményi magatartás a téma kapcsán, amely vizsgálat indítást tett volna szükségessé.

A különböző számlák közt akár egy bankon belül is lehetnek érdemi díjkülönbségek, amit a díjemelések még inkább felnagyíthatnak. Ezért az ügyfeleknek érdemes áttekinteni a számla után általuk 2022-ben fizetett teljes költséget. Ehhez segítséget nyújt a pénzügyi intézmények által idén január 31-ig számukra megküldött díjkimutatás, amely a tavalyi tranzakcióikat összesíti, s amely révén nyomon követhetők a fizetett díjak.

A díjkimutatást alapul véve, az adott ügyfél saját tranzakciós szokásai alapján az MNB Bankszámlaválasztó kalkulátorával a valamennyi ma elérhető számlatermék összehasonlítható. Amennyiben a fogyasztó úgy dönt, hogy ez alapján egy másik szolgáltató számlatermékére kíván váltani, igénybe veheti az egyszerűsített bankváltás lehetőségét. A bankváltásról szóló döntés előtt viszont az adott ügyfélnek érdemes figyelembe venni, hogy eddigi intézményénél van-e olyan szolgáltatás (pl. az, hogy egy jelzáloghitelhez kötődő kamatkedvezmény fejében bizonyos összegű jövedelme oda érkezik), amelynek feltétele a jelenlegi számla megléte.10 hazai bank is


Ne hagyd ki!