A JPMorgan óriásbank logója egy sötét felületen, remek éve volt a banknak, a vezetők fizetésemelést kaptak
Fotó: Shutterstock

Az óriásbank nem filléreskedett, megtolta a vezetői fizetéseket

A JPMorgan Chase & Co befektetési óriásbank igen gyümölcsöző évet tudhat maga mögött, ami részben Jamie Dimon tevékenységének köszönhető. Az igazgatótanács úgy döntött, indokolt, hogy megemeljék a vezérigazgató fizetését.



A munka gyümölcse

A JPMorgan tájékoztatása szerint Jamie Dimon alapfizetése 9,5 százalékkal gyarapodik, éves szinten már 1,5 millió dollárt, azaz nagyjából 472,5 millió forintot vihet haza. Ehhez társul még egy 33 millió dolláros teljesítményalapú ösztönző, így Dimon teljes kompenzációja 34,5 millió dollárra, körülbelül 10,8 milliárd forintra becsülhető.

Az igazgatótanács Dimon 2021-es teljesítményére alapozta döntését: kiemelte kockázatkezelési és felügyeleti eredményeit, az ügyfelek és a munkavállalók, tulajdonosok érdekképviseletét, valamint a csapatmunkával és a vezetéssel kapcsolatos munkáját is.

Dimon vezetése alatt a JPMorgan 48,3 milliárd dolláros nettó bevételt könyvelhetett el 2021-ben az egy évvel korábbi 29,1 milliárd dollárhoz képest. Az idén 66. életévét betöltő Dimon tavaly nem részesült emelésben.

Mi a helyzet a többiekkel?

Természetesen Dimon semmire nem menne profi csapata nélkül, ezért a JPMorgan a többi vezető tisztségviselőt is jutalmazta.

A vezetők teljes kompenzációja, illetve annak százalékos növekedése 2020-hoz viszonyítva:

  • Daniel Pinto, a JPMorgan elnöke és a vállalati és befektetési részleg vezérigazgatója: 28,5 millió dollár, 16%
  • Mary Erdoes, az eszköz- és vagyonkezelő részleg vezérigazgatója: 20,5 millió dollár, 2%
  • Marianne Lake, a fogyasztói és közösségi részleg vezetője: 16,5 millió dollár, 5%
  • Jennifer Piepszak, korábban pénzügyi igazgató, jelenleg a fogyasztói és közösségi részleg társvezetője: 16,5 millió dollár, 38%
  • Doug Petno, a kereskedelmi banki szolgáltatások vezérigazgatója: 15 millió dollár, 15%
  • Jeremy Barnum, pénzügyi igazgató (május óta): 10 millió dollár

A JPMorgan jelenleg nagyjából 3,74 billió dollár (1 174 360 milliárd forint) fölött rendelkezik .

Ne hagyd ki!