Az OTP Bank egyik fiókja
Fotó: Shutterstock

Rangos európai rangsor élén az OTP Bank

Az OTP Bank végzett az S&P Global Market Intelligence Európa 2023-ban legjobban teljesítő bankjairól összeállított rangsorának élén. A második és a harmadik helyet lengyel hitelintézetek szerezték meg, a franciák lemaradtak.



A listán, amit a hvg.hu fedezett fel, a kontinens 50 legnagyobb, nyilvánosan kereskedett bankja szerepel. Az S&P Global Market Intelligence hét pénzügyi teljesítménymutató alapján rangsorolta a hitelintézeteket. Vizsgálta egyebek között a saját tőke megtérülését, a nettó kamatrést, a nem kamatjellegű bevételek/eszközök arányát, a költség/bevétel arányt, a problémás hitelek arányát, illetve a nettó stabil finanszírozási arányt.

A cég a jelentést felvezető közleményében megállapítja: az európai bankok 2023-ban a központi bankoknak az infláció letörésére hozott magasabb kamatlábaiból profitáltak. Magyarország irányadó kamatlába 2023 nagy részében 13 százalék volt, míg Lengyelországé 6,75 százalék, ami lehetővé tette, hogy az ottani hitelintézetek gyorsabban növeljék az eszközök hozamát, mint a finanszírozási költségeket. A nagy európai hitelezők között a legmagasabb év végi nettó kamatréssel az OTP (3,92 százalék), valamint a varsói PKO (4,12 százalék) és Bank Pekao (4,13 százalék) rendelkeztek.

„A magas kamatfelárak és az erős, nem kamatjellegű bevételek segítették a három közép-európai bankot a nyereségesség erőstésében” – összegezte David Hayes, az S&P Global Market Intelligence globális pénzügyi intézetének kutatási menedzsere.

Franciaország három legnagyobb bankja, a BNP Paribas, a Crédit Agricole és a Société Générale végzett a rangsor utolsó három helyén: a legtöbb mutatóban lemaradtak európai versenytársaikkal szemben.

A legnagyobb európai bankok listáját a HSBC vezeti, az első 10-ben 5 francia hitelintézet is szerepel, az első 50-ben nincs magyar bank.


Ne hagyd ki!