Lassan véget ér a Sberbank bedőlése miat keletkezett gondok felszámolása
Fotó: Shutterstock

Összeállt a számla, sokba fájt a Sberbank bedőlése

A Sberbank volt ügyfeleinek teljeskörű betétbiztosítási kifizetése és a végelszámolói kárrendezés után immár a hazai bankok is száz százalékban visszakapják – a betétbiztosító OBA tavalyi helytállása érdekében teljesített – rendkívüli befizetéseiket. A betétesek biztonságát szavatoló OBA eközben megfelelő vagyonnal rendelkezik. A végelszámoló a nem biztosított betéti hányad 98 százalékát fizette már vissza eljárása nyomán, tájékoztatott az MNB.


Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) igazgatótanácsának hétfő délutáni döntése alapján a garanciaalap csaknem 29,5 milliárd forint összeget utal vissza idén március végéig a hazai hitelintézeteknek az azok által a Sberbank Magyarország Zrt. „v.a.” betéteseinek kártalanítása kapcsán teljesített rendkívüli befizetéseiből.

A magyarországi bankok tavaly májusig összességében mintegy 73,5 milliárd forintot fizettek be azért, hogy az OBA maradéktalanul teljesíthesse kárkifizetési kötelezettségeit a Sberbank „v.a.” korábbi ügyfelei felé, azok biztosított betétei után. Az OBA ugyanakkor a Sberbank „v.a.”-tól kapott térülésből már 2022-ben 44 milliárd forintot visszajuttatott a hitelintézeteknek azok rendkívüli befizetéseinek összegéből. A mostani döntés alapján így a hitelintézetek száz százalékban hozzájutnak a Sberbank-ügy kapcsán korábban vállalt rendkívüli anyagi tehervállalásukhoz.

Mint emlékezetes, az OBA rekordidő alatt, 10 munkanapon belül teljesítette kifizetéseit az érintett lakossági és vállalati betéteseknek, összesen 141,6 milliárd forintot rendelkezésükre bocsátva. Ez volt az első alkalom, hogy a betétbiztosítónak ilyen nagy létszámú ügyfélkör számára kellett teljesítenie a jogszabály által előírt gyors kártalanítást, amit hibátlanul meg is tett.

Jogszabály szerint az OBA vagyonának fokozatosan növekednie kell a bankok által nyilvántartott biztosított, 100 ezer eurót meg nem haladó betétek állományához viszonyítva, s 2024 július 3-ig el kell érnie annak 0,8 százalékát. A mostani visszafizetés semmilyen módon sem veszélyezteti e célszint elérését.

A Sberbank „v.a.” végelszámolója, a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nkft. (PSFN) 2023. március 10-ig (a még az OBA-val történő, kisebb összegű elszámoláson túl) 79,9 milliárd forint összegű kifizetést teljesített a biztosított Sberbank-betéteken felüli betétrészekkel kapcsolatos követelések ellentételezéseként magánszemély, mikro-, kis- és középvállalkozás betétesek számára. E körben még további 2,6 milliárd forint vár kifizetésre.

Az egyéb betétesek számára a végelszámoló immár 134,8 milliárd forintot fizetett ki ugyanilyen címen, s még további 1,1 milliárd forint vár teljesítésre. Összességében így az ügyfelek – OBA-garancián felüli – betétköveteléseinek 98 százalékát fizette már meg a PSFN, ítja tájékoztatójában a jegybank.


Ne hagyd ki!