Nem minden akciós, ami annak látszik

A Gazdasági Versenyhivatal 100 millió forintra büntette a fogyasztókat fiktív leárazással és vásárlásra sürgető üzenetekkel átverő céget.


A Nagy-Britanniában bejegyzett The Hut.com Limited tisztességtelen módon, a fogyasztókat megtévesztve forgalmazta „MyProtein" márkájú étrend-kiegészítőit (elsősorban fehérjéket) és ruházati termékeit – írja a hivatal.

Az átverésre viszonylag egyszerű volt rájönni, legalábbis a módszer egyszerűnek tűnik, a kivitelezés nyilván nehezebb volt. A hivatal azt vizsgálta meg, hogy a cég korábban milyen áron kínálta az elektronikusan kiküldött hírleveleiben, illetve a weboldalán akciósnak hirdetett termékeket. A vállalkozás úgy bukott meg, hogy nem tudta igazolni az akcióiban népszerűsített árcsökkentést.

Az átverés hívószavai

A GVH szerint az is jogsértő volt, hogy a cég indokolatlanul használta hirdetéseiben a

Kiárusítás
Utolsó lehetőség
Gyorsan fogynak a készletek

kifejezéseket, mert ezzel azt próbálta elhitetni a vevőkkel, hogy a „kedvezményes" árak csak korlátozott ideig élnek. A hivatal döntése szerint a cégnek a szabálytalanságokat meg kell szüntetnie, és igazolnia is kell, hogy ezt valóban megtette.

Ne hagyd ki!