Magyar Posta
Fotó: Shutterstock

Bezártak egy csomó postát - mely települések érintettek?

Augusztus elsejével nagyjából 100 postahivatalt zárt be végleg a Magyar Posta, írja a 24.hu. Elsősorban kisebb falvakban szűnik meg az állandó szolgáltatás, de budapesti postahivatal is van az érintett helyek között.


Dolgozói becslések szerint 90-100 postahivatal zárt be országszerte augusztus elsejei hatállyal. A Magyar Posta Zrt. hivatalosan egyáltalán nem kommunikált az üggyel kapcsolatban, a 24.hu a Postások Facebook-csoport bejegyzései alapján tájékozódott.

Jellemzően 1500 fő alatti falvakat érintenek a bezárások, egyebek közt Lad, Sonkád, Ecseg, Csokvaomány, Szigetbecse, Homokszentgyörgy, Zalahaláp, Pusztazámor, Pécsely és Sáregres postahivatala is megszűnt, teljes lista azonban egyelőre nem elérhető.

Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke szerint Budapesten is van olyan postahivatal, amelynek a bérleti szerződését felmondta az állami vállalat, így bezárásra kényszerült.

A Magyar Posta már korábban jelezte, hogy az 1500 lakosúnál kisebb falvak esetében az eddigitől eltérő formában folytatná tevékenységét.

Első körben az önkormányzatoknak vagy egyéb települési vállalkozásoknak ajánlották fel az üzemeltetés lehetőségét, ahol viszont erre nem voltak nyitottak a helyiek, ott az állami vállalat a hivatalok bezárása mellett döntött, a jövőben pedig mobilpostával szolgálja ki a falvak lakóit.

Ez a megoldás azt jelenti, hogy az érintett helyeken a postai dolgozók csak egy szűkített időkeretben nyújtanak szolgáltatást. A mobilpostás rendszerben a Magyar Posta munkatársai gépjárművel járják a településeket. Bár elméletben így biztosítják a küldemények kiszállítását, és minden olyan alapvető szolgáltatást, ami a klasszikus postákon is elérhető, a megoldás nem mindig egyezik a lakossági igényekkel:

egyes falvak esetében előfordulhat, hogy mindössze 10–40 percen keresztül érhető el a mobilposta-szolgáltatás, ráadásul kizárólag délelőttönként.

Ne hagyd ki!