Az orvosok csak a kezüket tehetik a zsebükbe

Márciustól ellenőrzi a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) az egészségügyi szolgálati jogviszonyban állóknál, vagyis az állami, önkormányzati szektorban dolgozóknál a hálapénz elfogadását.


A hálapénz elfogadása január óta vesztegetésnek számít, keményen büntetendő. Váradi Piroska, a szolgálat korrupciómegelőzési főosztályának vezetője a közrádiónak elmondta, kisebb ajándéktárgyat ezután is büntetlenül lehet adni és elfogadni, de a készpénz vagy más ellenszolgáltatás felajánlása, elfogadása jogtalan előnyökért értékhatártól függetlenül a törvénybe ütközik.

Az ezredes arra is reagált, hogy a bírálók szerint a szolgálat munkatársai a megbízhatósági tesztekkel megtéveszthetik, csőbe húzhatják a betegeket és a döntési helyzetben lévő egészségügyi dolgozókat. Ezeket a próbatételek úgy kell elképzelni, hogy a szolgálat munkatársai betegnek adják ki magukat, és valósnak tűnő élethelyzetet modellezve megpróbálnak hálapénzzel előnyösebb helyzetbe jutni, például előrébb kerülni a műtéti várólistán, vagy különleges elbánást kiharcolni az állami egészségügyi intézményekben.

Nem a csapdába csalás a cél, a megbízhatósági vizsgálatot csak megalapozott gyanú, illetve ügyészi engedély birtokában vetik be, és mindig a vesztegetés elfogadóját tesztelik, nem a betegeket

-mondta Váradi Piroska ezredes.


Ne hagyd ki!