A GVH vizsgálta a Samsungot, az ügy rendeződött
Fotó: Shutterstock

Panasz volt a Samsungra, a GVH megoldotta

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Samsung önkéntes kötelezettségvállalását, amely szerint a jövőben részletesebben tájékoztatja a fogyasztókat az okostévéinek menürendszerébe épített reklámfelület működéséről. A GVH döntése irányt mutat a piac többi szereplője számára is.


A nemzeti versenyhatóság számos panasz alapján indított vizsgálatot 2021 végén annak feltárására, hogy a Samsung televíziók hazai forgalmazója (egyben a készülékek informatikai platformjának üzemeltetője) megfelelően tájékoztatta-e a fogyasztókat arról, hogy az általa forgalmazott okostévék felhasználói felületén reklámokat jelenít meg – amelyeket nem lehet sem kikapcsolni, sem elrejteni.

A vállalkozás az eljárás során végig együttműködött a hatósággal: a vizsgálat lezárultáig önkéntesen felfüggesztette Magyarországon a tévémenün megjelenő hirdetéseket, egyes csatornákon pedig tájékoztatásba kezdett az okosplatformon előforduló reklámokról. A jövőre vonatkozóan a cég összetett kötelezettség-csomagot ajánlott fel tájékoztatási gyakorlatának pontosítására. A vállalások alapján a Samsung honlapja közérthető, jól észlelhető módon fogja felhívni a figyelmet az okostévék felhasználói felületén megjelenő hirdetésekre, illetve a reklámok személyre szabottsága (érdeklődés-alapúsága) kikapcsolásának lehetőségére. A vállalat emellett közvetlenül és a partnerhálózatán keresztül is felhívja a fogyasztók figyelmét az okostévé-menüreklámokkal kapcsolatos tudnivalókra.

A GVH eljáró Versenytanácsa úgy ítélte meg, hogy a cég által felajánlott – a piac számára is irányadó – vállalások alkalmasak a kifogásolt gyakorlat korrigálására, így megfelelően biztosítják a közérdek védelmét. A nemzeti versenyhatóság ennek megfelelően (jogsértés vagy annak hiányának megállapítása nélkül) megszüntette az eljárást, egyúttal előírta a Samsung Electronics Magyar Zrt. vállalat számára az általa tett vállalások teljesítését.

A kötelezettségvállalások megfelelő, pontos és dokumentált végrehajtását – határidejük lejártát követően – a GVH utóvizsgálat keretében ellenőrizheti.


Ne hagyd ki!