Azonban nehéz helyzetben van a hazai építőipar
Fotó: Shutterstock

Építkeznél? Ennek a hírnek nagyon örülni fogsz!

Szinte megszűnt az építőanyag-hiány Magyarországon, ami miatt csökkenhet egyes alapanyagok árszintje is. Azonban a hazai építőipar állapotáról kevésbé jó hírek érkeztek: az állami megrendelések visszaszorulása és az elszálló infláció sem kíméli a szektort.


Csökkenőben az építőipar jövedelmezősége

12 százalékkal volt alacsonyabb az építőipari termelés volumene 2023 májusában, mint egy évvel korábban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai alapján. Főleg az épületépítések dőltek be, mintegy 13,6 százalékkal.

Különösen nagymértékű a megrendelési állomány visszaesése. A PlanRadar tájékoztatása szerint 36,9 százalékkal csökkent a megkötött új szerződések, azon belül 48,5 százalékkal az épületek építésére vonatkozók száma a vizsgált időszakban.

Viszont kedvező hír az építkezést vagy felújítást tervezőknek, hogy az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) friss kutatása alapján az építőipari cégek 92 százaléka zavartalanul tudta beszerezni az építőanyagokat az év első felében, ami azt is jelenti, hogy gyakorlatilag megszűnt a hazai építőanyaghiány. A Napi megjegyzi, ez maga után vonzza ezen termékek árának a csökkenését is.

Ezek az építőanyagok lehetnek olcsóbbak

Az ÉVOSZ-hoz tartozó Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozat kutatásából az is kiderül, kisebb mértékű, százalékosan egy számjegyű csökkenést várnak az építőanyagok árában az építőanyag-kereskedők. Leginkább az EPS (polisztirol) szigetelőanyagok és a betonacélok árszintje mérséklődhet. A legkevésbé pedig a festékanyagok, a cement és a gipszkarton árszabása csökkenhet a szakemberek szerint.

Az árcsökkenés oka lehet, hogy megszűntek az ágazat beszerzési nehézségei, egyúttal jelentősen csökkent a kereslet az építési termékekre.

Az építőanyag-gyártóknál hatványozottan érződik a visszaesés, mely egyre nagyobb nyomást gyakorol a vállalatokra. Komoly döntésekre kényszerülnek, mint például szakképzett munkaerő elbocsátása, műszakok leállítása, vagy akár gyárbezárások. Fellélegzést egy energetikai felújításokat célzó program elindítása jelentene

- idéztük Tibor Dávidot, az ÉVOSZ Hazai Építőanyag-gyártó Tagozatának elnökét.

Két fontos építőanyag ára már jelentősen csökkent

Az ÉVOSZ sajtótájékoztatón közölte azt is, idén eddig 34 százalékkal kevesebb áru fogyott, mint az előző év azonos időszakában. Az építőanyag-kereskedők 86 százaléka pedig a jövedelmezőség romlásától tart.

A legnagyobb probléma a megrendelések hiánya lehet. A kereskedők a kapacitásaikat az előző évek volumenéhez "lőtték be". Megrendeltek különböző logisztikai eszközöket, ezekre a visszaesés miatt most nincs szükség.

A szövetség úgy látja, jelentős az "árspirál", ezért most megéri belevágni építkezésbe, felújításba. Példaként említették, hogy a betonacéloknál 35 százalékos, a faanyagoknál 20 százalékos az árcsökkenés. A vállalási határidők is jóval korábbra kerültek.

Ugyanakkor a cégek a költségek emelkedésére számítanak. Csökkenésre csak a szállítási díjakban, a forgalom visszaesése miatt. A veszteségek mérséklése érdekében a kereskedőcégek 71 százaléka készül energiatakarékossági intézkedésekre, fejlesztésekre. Másrészt a termékek és szolgáltatások bővítésében, a digitalizációban, az internetes értékesítés fejlesztésében látják a kiutat a helyzetből

Ne hagyd ki!