Budapest északnyugati vonzáskörzetében drágultak leggyorsabb ütemben a lakások
Fotó: Shutterstock

Lakásárak: Helycsere a legdrágább agglomerációs körzetek rangsorában

A járvány ellenére is 17 százalékkal emelkedett az értékesítések száma a hazai lakáspiacon 2021 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest. Egy használt lakás átlagosan 19,2, egy új 40 millió forintba került az idei első félévben, írja a KSH.


Van, ahol csökkentek az árak

A fővárosi használt lakások átlagára a pesti belső és a budai kerületekben mérséklődött, míg a többi kerületben emelkedett. Ugrásszerűen nőtt a fővárosi agglomeráció lakásárszintje tavaly óta, itt már 50 millió forintba kerül egy átlagos használt lakás. A megyeszékhelyek közül Székesfehérvárott, Debrecenben és Győrött a legdrágábbak a használt lakások. A balatoni agglomerációban a használt lakások ára már meghaladja a budapestiekét ‒ derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Lakáspiaci árak, lakásárindex, 2021. II. negyedév című kiadványából.

Használt lakások: durva áremelkedés

Míg 2020 során mindkét, korlátozásokkal járó járványhullám visszavetette átmenetileg a lakások drágulását a használtlakás-piacon, addig 2021 I. negyedévében erőteljes korrekció bontakozott ki: 8,6 százalékkal emelkedett az átlagár a tavalyi azonos időszakhoz képest. Ezután a II. negyedévben az árak növekedése lényegében megállt (0,6%). Egy használt lakás átlagos ára 2021 első félévében 19,2 millió forint volt, ami megegyezik a tavalyi év átlagával, azonban a 2020. IV. negyedévi mélyponthoz képest 800 ezer forintos növekedést jelent.

Új lakások

Az új lakások ára 2021 I. negyedévében meghaladta a 2015. évi bázis kétszeresét.

Az új lakások árindexe az év első negyedévében a megelőző időszakhoz képest 5,9 százalékos emelkedést ért el, de a második negyedévben már nem mozdult el számottevően (0,5%). Egy új lakás 2021 első két negyedévében 40 millió forintba került átlagosan, ami 1,3 millióval több, mint az előző év átlaga.

Budapest

A KSH adatai alapján a fővárosban egy használt lakás átlagos ára 36,2 millió forint volt 2021 I–II. negyedévében, ami megegyezik 2020 átlagával. A budai oldalon az átlagos lakásárak csökkentek, miközben a fajlagos árak enyhén emelkedtek, jelezve, hogy a forgalom összetétele a kisebb lakások felé mozdult el. A pesti belső kerületekben az átlagos ár csökkent, a négyzetméterár pedig stagnált, míg a pesti oldal átmeneti és külső kerületeiben mindegyik mutató emelkedést jelez.

Egy új lakás a fővárosban átlagosan 48,4 millió forintba került az idei első két negyedév adatai alapján, ez közel 5 millió forinttal több, mint 2020-ban. Ugyanekkor a négyzetméterárak csak 4 százalékkal ‒ 827 ezer forintra ‒ emelkedtek, ami azt mutatja, hogy a vásárlások az új lakások esetében a nagyobbak felé tolódtak. A kiterjedt újlakás-piaccal rendelkező kerületek közül a XIII. kerületben 815 ezer, a IV. kerületben 766 ezer, a VIII. kerületben 931 ezer forintba került az új építésű lakások négyzetmétere.

A budapesti agglomerációban az átlagos használtlakás-ár 50 millió forintra nőtt 2021 I–II. negyedévében, ami mintegy 13 millió forinttal meghaladta a 2020. évi árakat. Kiugró mértékben drágultak a használt lakások az agglomeráció északnyugati területén, ahol már közel 67 millió forintba került egy lakás az idei első két negyedév adatai alapján, és ezzel ez a terület átvette a vezető helyet az agglomerációban eddig legdrágábbnak számító nyugati szektortól.

És a vidék?

A megyeszékhelyeken egy használt lakás átlagos ára 22 millió, az 1 négyzetméterre jutó ár 353 ezer forint volt, mindkét érték emelkedett az előző évhez viszonyítva. A használtlakás-piacon a legdrágább megyeszékhely Székesfehérvár (29,2 millió forint) volt, amit Debrecen és Győr követett 27,6, illetve 26,6 millió forintos átlagárral.

Az új lakások egyharmadát a megyeszékhelyeken adták el, átlagosan 524 ezer forintos négyzetméterenkénti áron, 15 százalékkal drágábban, mint 2020-ban. A jelentősebb újlakás-piaccal rendelkező Debrecenben 602, Győrött 564, Nyíregyházán 418 ezer forintba került a lakások négyzetmétere 2021. I–II. negyedévben. A 2020. évi szinthez képest Tatabánya kivételével mindenütt drágultak az új építésű lakások, ám több olyan megyeszékhely is van, ahol eddig csak kevés újlakás-eladást regisztrált a KSH.

A balatoni agglomerációban a 2020. évi 34,2-ről 38,2 millió forintra emelkedett a használt lakások ára az idei első két negyedév során, míg az új építésű lakások árszintje elérte a négyzetméterenkénti 771 ezer forintot, ami 7,8 százalékkal magasabb a 2020. évinél. Siófokon az új építésű lakások négyzetmétere 2021 I–II. negyedéve során átlagosan 833 ezer forintba került, ami 12 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

A kisebb városok, községek

A használt lakások piacán a kisebb városok 16,8 millió forintos átlagára nem érte el a 2020. évi szintet, a fajlagos árak pedig lényegében változatlanok maradtak (219 ezer forint). Az agglomerációkon kívül eső községek használtlakás-átlagára 7,3 millió forintot tett ki, ami 4,4 százalékkal több, mint 2020-ban.

A Lakáspiaci árak, lakásárindex, 2021. II. negyedév című kiadvány a KSH honlapján elérhető, ITT.


Ne hagyd ki!