Lehet, hogy idén éri el a mélypontot a hazai lakáspiac
Fotó: Shutterstock

Az tuti, hogy idén nem dönt  csúcsot a hazai lakáspiac

Tavaly már látszottak a jelei, mostanra pedig egyértelműen kijelenthető, hogy a hazai lakáspiac elérkezett a már 2020 óta várt ciklusfordulóhoz. Az OTP Ingatlanpont és OTP Pénzügyi Pont évindító sajtóeseményén a piac helyzetét tekintették át a szakértők.


A rekord drágulást hozó első félév és bő évtizedes rekord újépítést hozó harmadik negyedév után tavaly év végére erőteljesen lefékezett a lakáspiac. „A kilenc éve tartó folyamatos és meredek áremelkedés után 2022-ben megérkezett az a korrekció, amit már 2020 óta várunk” – összegezte az elmúlt évet Valkó Dávid vezető elemző, hozzátéve, hogy „ugyanakkor a visszaesések általában rövidebb ideig tartanak, és az áresés is csekélyebb, mint amekkora az azt megelőző emelkedés volt”.

Az előzetesen elérhető adatok alapján éves szinten 2022-ben 10-15% forgalmi visszaesés valószínűsíthető, amit az idén további csökkenés követhet, ugyanakkor megvan rá az esély, hogy 2023 legyen a „mélypont”. Az, hogy ezt követően már felfelé mozdul el a piac vagy még stagnálni fog, egyelőre megjósolhatatlan.

Nincs jele annak, hogy a 2008-2013 időszakhoz hasonló mélységű és hosszúságú válság alakuljon ki a lakáspiacon, amit az is alátámaszt, hogy az otthonteremtési támogatások jelentős része idén is elérhető marad. A korábbinál szegmentáltabb piaci működés mellett pedig azt is valószínűsíthetjük, hogy a vevői alkulehetőségek bővülésével jó üzleteket is ki lehet majd kifogni

– foglalta össze az idei évvel kapcsolatos várakozásait Valkó Dávid.

Dr. Hartlieb Balázs, az OTP Ingatlanpont Kft. ügyvezető igazgatója szerint „a most tapasztalt ingatlanpiaci fordulat a vártnál mérsékeltebb, lassabb, és nem minden szegmensre jellemző, ezt hálózatunk tavalyi eredményei és tapasztalataink is alátámasztják”.Az OTP Ingatlanpont jutalékbevétele éves szinten 4 százalékkal nőtt tavaly, és igaz, hogy 2022-ben 5 százalékkal kevesebb ingatlant értékesítettek, mint egy évvel korábban, de 2021 kiugróan jó év volt, így ez a csökkenés messze elmarad piac egyértelműen negatív várakozásaitól.

Az ügyvezető igazgató szerint 2022 utolsó negyedévében erős kivárás jellemezte a piacot, ma már optimistábbnak tűnnek a lakásvásárláson gondolkozók, illetve többen feladták a várakozó álláspontot mind a keresleti, mind a kínálati oldalon. Ugyanakkor egy ingatlantanácsadó igénybevétele most az eladók és vevők számára is kifejezetten jó döntés lehet.

Annak, aki idén ingatlan vásárlásban gondolkozik, nem feltétlenül érdemes kivárnia. Különösen igaz ez az újépítésű lakások vagy energetikai korszerűsítésen átesett ingatlanok esetében, ahol a kínálat nem bővül olyan mértékben, mint a kereslet

– folytatta az idei év kapcsán Dr. Hartlieb Balázs, aki hosszabb értékesítési időket, nagyobb alkulehetőséget vár és ingatlantípusoként szegmentálódó piacot, ahol ismét felértékelődik a szakértelem mind az eladók, mind a vevők számára.


„A hozamszintek változását követve a lakáshitel kamatok 2022 végére egyes szegmensekben két számjegyűre változtak, azonban az ingatlanpiachoz hasonlóan a hitelpiac helyzete is jobb annál, amire 2022 végén számítottunk és a lakossági várakozások is pozitívabbak” – mondta Kormos Zoltán, az OTP Pénzügyi Pont Zrt. értékesítési igazgatója.

2022 teljes évben az OTP Pénzügyi Pontnál megkötött lakáshitel szerződések volumene 5 százalékkal növekedett 2021-hez képest és idén januárban is sokan hozták meg a 2022 második felében elhalasztott döntéseket a lakáshitel igénylésekre vonatkozóan. Ennek köszönhetően az év első hónapjának eredményei felülmúlták a hálózat várakozásait. A szakértő szerint idén a korábbinál magasabb kamatok miatt valamelyest átalakul a lakáshitelezési piac és megnő az állami támogatások szerepe, amelyek továbbra is pozitív hatást gyakorolnak majd a hitelezési piacra, bár a korábbitól elmaradó mértékben.


Ne hagyd ki!