Visszaesett az újlakás-piac Budapesten
Fotó: Shutterstock

Megborult a budapesti újlakás-piac

A tavaly ősszel megindult trendforduló után az idei első fél évben mélyrepülésbe váltott a budapesti újlakás-piac. Mind a kereslet, mind az új kínálat volumene a 2014-2015-ös szinteket idézi. Élénkülés jelen helyzetben egyelőre nem várható, noha a korábbi évek meredek drágulása is mérséklődött – derül ki az OTP legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképéből.


A magas infláció, a látványosan megugró hitelkamatok, a csökkenő reálbérek, a bizonytalan gazdasági és háborús kilátások, valamint a mindezek mellett kitartóan – bár a korábbinál kisebb ütemben – emelkedő árszintek miatt mind a beruházók, mind a lakásvásárlók visszafogták aktivitásukat a budapesti újlakás-piacon.

Az idei első hat hónapban 96 új, kétlakásosnál nagyobb projekt értékesítése indult el Budapesten, melyek keretében mintegy 1650 lakás épül. Ez az előző fél évhez képest 60%-os, a tavalyi első fél évvel összevetve 30%-os csökkenést jelent. Ennél kisebb volumen legutóbb 2015 első felében került piacra, amikor is öt évnyi tetszhalott állapot után éppen csak beindultak az új projektek. A fő keresleti indikátor, az eladott új társasházi lakások száma adatbázisunk szerint, idén június végéig csupán – az új kínálattal közel megegyező – 1570 volt. Ez a megelőző fél évhez képest 25%-os, 2022 első fél évéhez képest közel 60%-os visszaesés. Ilyen alacsony értékesítési volument utoljára három éve, a Covid első hullámának betörésekor, azt megelőzően pedig 2014 második fél évében láthattunk

– összegezi a fő mutatószámokat Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője.

A mostani helyzetben egyelőre nem várható a piac élénkülése. A magas kamatok miatt a hitel segítségével vásárlók, az időközben megjelent inflációkövető (de legalább is a bérleti hozamnál magasabb kamatot biztosító) pénzügyi befektetési lehetőségek és a bizonytalan, illetve a korábbi évekhez képest visszafogott árnövekedési kilátások miatt pedig a befektetési célú vásárlók tömege esik ki jelenleg a piacról. Ezt vélhetően csak kis részben tudják pótolni a 2024-től szigorodó Babaváró támogatás, illetve az ugyancsak jövő januártól a kedvezményezett kistelepüléseken kívül megszűnő CSOK miatt idénre előre hozott vásárlások.

Emellett a piac élénkítésének reményével indult, ám a mai napig mindössze nagyjából fél tucatnyi értékesítés alatt álló projekt vásárlóinak 5%-os áfa-visszaigénylési lehetőséget biztosító rozsdaövezeti akcióterület státusz pozitív hatása sem számottevő. Nem meglepő tehát, hogy az idei első hat hónap alatt mindössze kilenc ötvenlakásosnál nagyobb projekt értékesítését kezdték meg újonnan a fővárosban, melyből négy száznál több lakásos. Összehasonlításul, tavaly egész évben – 2021-hez képest már csökkenő tendenciát mutatva – 31 nagy beruházás került piacra, amelyek közül 20 éri el a százlakásos méretet. Ez annak ellenére beszédes, hogy az utóbbi években a nagy projekteknél is terjed a trend, miszerint az értékesítést csak az építkezés előre haladott fázisában kezdik meg, azaz az előbb említett számoknál több helyen zajlik a kivitelezés, csak éppen a lakások még nincsenek a piacon.

Bár főváros szerte visszaesett a beruházói aktivitás, az továbbra is a XIII. kerületben a legélénkebb. A kereslet volumenében, azaz az idei első fél évben eladott új lakások számában nagyjából 340 lakással a XI. kerület az első, melyet a XIII. és a XIV. kerület követ 280, illetve 170 lakással. Mindeközben az átadott, de eladatlan lakáskészlet növekvő tendenciát mutat, s az első fél év végére 820 darabon állt, azaz ennyi azonnal költözhető lakásból lehet most választani Budapesten. Ez valamivel több az elmúlt tíz év átlagánál. Emellett ötezer már építés alatt álló ingatlan adja a kínálat gerincét.

Az idén látványosan visszaeső kereslet ellenére az új lakások árszintjében nem várható általános csökkenés, noha a drágulás üteme mérséklődött. Nem példa nélküli ugyanakkor az utólagos – lefelé tartó – árkorrekció sem, tesztelve, hogy a jelenlegi bizonytalan helyzetben vajon mit fogad el a piac.

Idei átadású lakások esetében most nagyjából 1,3 milliós átlagos négyzetméterárral lehet kalkulálni a fővárosban. A jelenleg – nagyrészt már épülő – 2024-25-ös költözéssel hirdetett projekteknél ugyanakkor 1,5 millió forint körüli az átlagár. Az építkezés korai szakaszában megállapított árak ráadásul még a projekt átadásáig tovább nőhetnek

– mondja Valkó Dávid.

Ne hagyd ki!