Balaton ingatlanpiac
Fotó: Shutterstock

Oda a tavaszi lendület a hazai vízparti ingatlanpiacokon

Egyelőre a befektetők és a külföldiek is hiányoznak a vízparti lakáspiacokról és a saját célra állandó lakóhelyet keresők is eléggé óvatosak, bizonytalanok. Az ingatlanszakértők mégis biztosra veszik, hogy a Velencei-tónál és a Balatonnál ez az év – ha nem is lesz túl fényes, de – bizonyosan jobb, mint a tavalyi.


A Velencei-tónál erős érdeklődéssel, de szerény eredményekkel indult ez az év a lakáspiacon, aztán a tavasz és a kora nyár felpörgette a forgalmat is. Lepsényi Kornél, az OTP Ingatlanpont velencei irodájának vezető értékesítési tanácsadója bízik abban, hogy ez a kedvező folyamat kitart. Optimizmusát az a tapasztalata is alátámasztja, miszerint egyre többen keresik már most az állampapír-befektetéseikből majd a jövő év elején felszabaduló pénzük helyét is az ingatlanpiacon.

A befektetési célú vásárlók egyelőre nem érkeztek meg a tóhoz, de a helyi piac erejét mutatja, hogy eltűntek a tavasszal még elő-előforduló nagy, akár 20 százalékos alkuk. Sőt, már nem példa nélküli a vevői licit sem. Ahogy Lepsényi Kornél felidézi, „ezen a nyáron már előfordult, hogy tíz százalékkal a meghirdetett ár felett sikerült eladnunk ingatlant”. Most beválni látszik a régen és hasztalan hirdetők makacssága: a kereslethiány ellenére is kitartott áraikat lassan utoléri a feltámadó piac.

A kínálat bőséges, csak újépítésekből van komoly hiány. Sokan szabadulnának az olcsó – ez itt 25-40 milliót jelent – nyaralóiktól, amin legfeljebb egy kis faház, vagy egy 35-40 négyzetméteres téglaépület van. Ugyan ezekre is van némi kereslet, de a kínálat annál jóval nagyobb.A Velencei-tónál vásárlók között még mindig a Budapestről érkezők a meghatározóak. Nagyjából fele-fele arányban keresnek üdülési, illetve állandó lakhatási lehetőséget.

A fővárostól távolabbi Balatonnál az ígéretes évkezdést mostanra megtorpanás követte. „Ugyan az eladási megbízások szépen szaporodnak nálunk, de a vevők, bár változatlanul érdeklődnek, eléggé elbizonytalanodtak” – foglalja össze a déli parti helyzetet Katona Tamás, az OTP Ingatlanpont siófoki irodájának vezető értékesítési tanácsadója. Hiányoznak a befektetésként vásárlók, nincs kereslet az újépítésekre sem. Csak a 100 millió alatti használt lakóingatlanokat illetően látszik érdemi forgalom, ahogy azt az egyes élethelyzetek diktálják. Ennek megfelelően a tranzakcióknak viszonylag nagy arányát finanszírozzák az elérhető támogatott hitelekkel.

Azt tapasztalja, hogy még mindig nagyon sok az egykori „aranykorra” szabott, túlárazott ingatlan a kínálatban, ahol az eladók nem igazították a hirdetési árat a kereslethez. E miatt még ma is rákényszerülnek a nagy alkukra, ha komoly érdeklődőre találnak.

Az „olcsó” vásárlás kulcsszava a Balatonnál az agglomeráció. Siófoktól 15 kilométerre hőszigetelt családi házat lehet kapni 54 millióért – említi a példát Katona Tamás, hozzáfűzve, hogy „de ezt is sokallják a vevők". Ezzel szemben Siófokon csak a telek 25-30 millió, de például fenn a Fokihegyen, ami egy új kertvárosi része a városnak, 50 millió egy 700 négyzetméteres telek.

Az északi parton ugyancsak nagyon ígéretesen indult az év, kora tavasszal gyorsan nőtt a vásárlók érdeklődése, majd május közepe felé leült a piac. Így még az itt egyébként szokásos nyári felpezsdülés is elmaradt, de Tóth Tibor, az OTP Ingatlanpont stratégiai partnere szerint azért annál jobb a helyzet, mint a Covid idején volt. A déli parthoz hasonlóan új ingatlanokra szinte itt sincs kereslet, a használtak közül leginkább az olcsóbbakat, a zártkerteket, a külterületi ingatlanokat és pincenyaralókat keresik. Közvetlenül a tóparton, ahol 200 milliónál kezdődnek az árak, szinte megállt a piac.

A vevők legtöbbje legfeljebb 25 millió körüli áron keres valamilyen üdülési lehetőséget, amihez azonban csak a tótól távolabb eső területeken találnak kínálatot. Különösen kedvelt a körükben mostanában a Káli-medence mellett a lesencei és a várvölgyi vidék, míg jóval kevésbé bizonyul vonzónak számukra Keszthely, Vonyarcvashegy és Gyenesdiás környéke. A szakember szerint ebben nagy szerepe lehet annak, hogy a vevők legtöbbje valamilyen kevésbé zsúfolt, elvonulási lehetőséget keres a nyaraláshoz.

A befektetők továbbra is távol tartják magukat e térségtől is, legfeljebb a lakások iránt érdeklődik közülük egy-egy. A külföldiek sem nagyon jönnek, pontosabban a belföldi magyar érdeklődők mellett megjelentek a külföldön élő vagy ottdolgozó magyarok is. Az eladókra nem volt nagy hatással a kereslet változása, általában tovább tartják a kigondolt áraikat még az évek óta eladatlan ingatlanoknál is.

Noha júliusban ismét növekedett az érdeklődés, Tóth Tibor nem számol komolyabb nyárvégi rohammal. Tapasztalatai szerint ez a turisztikai szezon egy sajátos kísérőjelensége. Ha kicsit felhősebb az idő, vagy hullámosabb a tó, akkor sok család találja meg az ingatlanszakértőket azzal, hogy most szívesen megnéznék a vásárlási lehetőségeket. Ám az ilyen érdeklődések mögött rendszerint nincs sem konkrét elképzelés, sem komoly vételi szándék.


Ne hagyd ki!